Gyöngypraliné

Hozzávalók
- Krém:
- 2 dl tejszín
- 15 dkg tejcsokoládé
- 20 dk 70%-os étcsokoládé
- 72 g konyak
- konyakba áztatott meggy ízlés szerint
- Bevonáshoz:
- 30 dkg 70%-os étcsokoládé
- 30 dkg fehér csokoládé
Elkészítés
A tejszínt kíméletesen felforraljuk, közben folyamatosan kevergetjük egy kézi habverővel, nehogy leégjen. Ha felforrt, ráöntjük a tej- és az étcsokoládé keverékére, és egyneműre keverjük.
Hozzáöntjük a 72 g konyakot, és a majdnem pépesre aprított konyakos meggyet. Az így elkészült krémet 24 órára a hűtőszekrénybe tesszük.
Másnap a csokoládékrémet habzsákba töltjük és egy sütőpapírral bélelt tesibe kis halmokat nyomkodunk belőle. Majd újra hűtőszekrénybe tesszük, hogy megdermedjenek.
A hűtőből kivéve, kézzel szabályos pralinégolyócskákat formázunk a csokoládé kupacokból.
A 30dkg étcsokoládé 2/3-át vízgőz fölött megolvasztjuk. Ha már folyós, hozzákeverjük az egészben maradt 1/3-ot is, amíg el nem olvad az is. Ezzel jól összecsokizzuk a kezünket, a pralinégolyókat pedig egyenként megforgatva a tenyerünkben, bevonjuk a csokiréteggel vékonyan. Majd újra mehet a hűtőszekrénybe.
Közben a fehér csokoládé 2/3-át is felolvasztjuk vízgőz fölött, majd a maradék 1/3-ot hozzákeverve összeolvasztjuk őket.
A megdermedt trüffel golyókat, ezúttal merítő villa segítségével belemártjuk az olvasztott étcsokoládéba, majd sütőpapíron hagyjuk megkeményedni. Hűtőszekrénybe tesszük..
Pár perc után kivesszük és jöhet a spínelés: egy celofán zacskóba tesszük az olvasztott fehér csokoládét és vékony csíkokat rajzolunk a pralinékra.
Utolsó lépésként bonbon formába fehér csokoládét töltünk a forma feléig és erre ültetjük rá a pralinégolyókat úgy, hogy kinyomja maga alól a fehér csokoládét. 10-15 percre mehet a hűtőszekrénybe és egyszerűen kifordítjuk a formából.
