
Gombás-káposztás sült tészta
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nálunk egy ételhez sosem fogy el egy teljes fej fejes káposzta. Szoktam belőle csinálni salátát és legalább kétféle főételt, ez utóbbiak közül ez a tészta az egyik kedvencem. A szalonna a lelke, ki ne hagyjátok!
Hozzávalók
4 személyre- 25 dkg szarvacska tészta
- só
- 1 evőkanál olaj
- 60 dkg fejes káposzta
- őrölt fekete bors
- 10 dkg szalonna
- 25 dkg csiperkegomba
- 20 dkg kockázott sonka
- 1 nagy pohár tejföl
- 2 tojás
- 1 evőkanál fűszerpaprika
- 8 dkg trappista sajt
- 8 dkg füstölt sajt
Elkészítés
A tésztát lobogó, enyhén sós vízben kifőzzük, majd leszűrjük, és félretesszük.
Egy serpenyőben felhevítjük az olajat, majd a finomra vágott káposztát megpároljuk rajta. Sózzuk, borsozzuk, kissé le is pirítjuk. Egy másik serpenyőben zsírjára olvasztjuk a felkockázott szalonnát. Rátesszük a megtisztított, szélesebb cikkekre vágott gombát és a felkockázott sonkát, erős lángon összepirítjuk (ne eresszen levet a gomba). Sózzuk, borsozzuk, majd az elkészült káposztához keverjük.
A tejfölt kikeverjük a tojásokkal, a fűszerpaprikával, sóval és borssal. Összeforgatjuk a főtt tésztával. Felét egy nagy méretű sütőtálba kanalazzuk, erre jön a gombás-káposztás keverék, majd a tészta másik fele. Befedjük a kétféle lereszelt sajttal, és 180 °C-os sütőben kb. 35 perc alatt készre sütjük. Savanyúsággal tálaljuk.