Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Gluténmentes Spanakopita

A réteslap ugyebár tiltólistás a gluténmentes diétában, ám a rizslappal ebben az esetben nyugodtan ki lehet váltani.
2016. április 8.

Hozzávalók

20 db
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 1 csokor újhagyma, a zöldjével együtt felaprítva
  • 35 dkg spenót (tisztítva), felcsíkozva

  • frissen őrölt bors
  • 25 dkg feta sajt
  • 1 tojás
  • 1 evőkanál petrezselyemzöld, felaprítva
  • 1 evőkanál kapor, felaprítva
  • szerecsendió, reszelve
  • citromlé
  • 20 db 22 cm átmérőjű rizslap

Elkészítés

Egy nagy, magas falú lábosban az olajon megfonnyasztjuk az újhagymát. Rádobjuk a spenótlevelet, és hagyjuk, hogy néhány perc alatt összeessen. Közben néhányszor megkeverjük, sózzuk, borsozzuk. Amikor a spenótlevelekből elpároltuk a vizet, lehúzzuk a tűzről, és félretesszük.

Egy tálban villával elkeverjük a fetát, a tojást, és a felaprított zöldeket. Belereszeljük a szerecsendiót, és hozzáadjuk a kinyomkodott spenótot. Összedolgozzuk, és kevés citromlével ízesítjük.

A sütőt 200 fokra előmelegítjük, és egy 30×40 cm-es sütőlemezt sütőpapírral kibélelünk.

Egy legalább 23 cm átmérőjű tálba meleg vizet töltünk, és magunk elé terítünk egy tiszta konyharuhát. A rizslapokat egyesével 15 másodpercre a meleg vízbe mártjuk, és amikor megpuhultak, a konyharuhára fektetjük. A körlap jobb alsó részébe teszünk egy púpozott teáskanál spenótos tölteléket, majd a lapot ráhajtjuk, hogy félkört kapjunk, végül alulról indulva a kis batyut a rizslapba forgatjuk, úgy, hogy háromszöget formáljon.

Amikor az összes rizslapot megtöltöttük, és egymás mellé ültettük a sütőlemezen, olívaolajjal alaposan megkenjük, és 25 perc alatt készre sütjük.

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal
Kollár Anita

Kollár Anita receptje

Szerkesztőink kedvencei

Házi ricottás gnocchi mentás zöldborsóval (gluténmentes)

Házi ricottás gnocchi mentás zöldborsóval (gluténmentes)

A boltban kapható gnocchiban legtöbbször búzaliszt van, ezért a gluténérzékeny ezt is magának készíti. Jelen esetben ricottával, mert így lesz habkönnyű és jól kezelhető.
Kefires lángos (gluténmentes)

Kefires lángos (gluténmentes)

Érdemes a tésztát akár nagyobb adagban bekeverni, 4-5 napig simán elvan a hűtőben, így bármikor lehet friss és gluténmentes lángosunk, amíg a tészta kitart.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!