Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Gazdag íze és állaga annyira sok örömet szerez, hogy még a hosszadalmas elkészítés is megéri. Jöjjön a Babka!

Nagy előnye, hogy ezt a kalácsszerű tésztát a hűtőben kell keleszteni,
2017. december 10.

Egész december a Karácsonyról szól, és arról, hogy ebben a nagyon rohanó, materiális világban néha jó megállni is egy kicsit, és adni. Nem telhet el úgy ünnep, hogy ne adakozzunk családilag gyerekeknek, az utcán élőknek, hiszen a Karácsony nem privilégium, mindenkinek jár. Gyakran sütök finomságot is, akár gyerekről, akár felnőttekről van szó, hiszen ez az, ami igazán ritkán jut az asztalra. Az egyik ilyen kedvencem a babka, ami ugyan zsidó eredetű étel, és így pont a Karácsonyhoz nem annyira passzol, de a gazdag íze és állaga viszont annyira sok örömet szerez, hogy még a hosszadalmas elkészítés is megéri. Ráadásul egy adagból eleve két babka jön ki, így ha megduplázom az adagot, máris kb. 60 embernek jut belőle egy szelet, ami azért nem kis mennyiség. Nagy előnye, hogy ezt a kalácsszerű tésztát a hűtőben kell keleszteni, és az sem árt neki, ha tovább van bent, mint egy éjszaka, úgyhogy a dupla adag is jól elvan, amíg sül az első.

Hozzávalók

  • A tésztához:
  • 55 dkg liszt
  • 10 dkg cukor
  • 2 tk instant élesztő
  • 1 citrom vagy fél narancs reszelt héja
  • kb 1 ½ dl hideg víz, de lehet, hogy több, vagy kevesebb
  • csipet só
  • 15 dkg vaj
  • étolaj a formák kikenéséhez
  • A töltelékhez:
  • 13 dkg étcsokoládé
  • 12 dkg vaj
  • 5 dkg porcukor
  • 3 dkg kakaópor
  • 1 tk fahéj (elhagyható)
  • A sziruphoz:
  • 7 dkg cukor
  • 80 ml víz

Elkészítés

A tésztához  a vajon kívül mindent keverj össze egy dagasztókaros robotgép táljában, majd kezdd el dagasztani. Ha már összeállt a tészta, apránként kezdd el adagolni hozzá a vajat, és ezzel is dagaszd pár percig, hogy teljesen elkeveredjen. Ha az egész vaj belekerült, akkor kb. 10 percig dagaszd, hogy fényes és sima tésztát kapj, ami nagyjából el is válik az edény falától. Ha ez nem így lenne, adj hozzá egy kevés lisztet. A kész tésztát egy olajjal kikent tálban, lefedve tedd a hűtőbe éjszakára, hogy megkeljen; nem biztos, hogy a duplája lesz, de azért kell nőnie.

A töltelékhez olvaszd meg a vajat a csokival, majd keverd bele a kakaót és a porcukrot, valamint a fahéjat is, hogy egy kenhető pasztát kapj. Kenj ki két kenyérformát olajjal. A hideg tészta felét borítsd lisztezett felületre, majd nyújtsd ki 25 cm széles négyzetre. Kend a töltelék felét egyenletesen mindenhova, 1 ½ cm-t hagyva a szélén, a tőled távolabb levő végét kendd meg vízzel, majd szorosan tekerd fel. Ezt a tekercset tedd a mélyhűtőbe 15 percre, majd ismételd meg a folyamaot a másik adag tésztával.

A hideg terkercs két végét vágd le, hogy egyenes legyen, majd hosszában vágd ketté. Az egyik végét nyomkodd össze, majd csavard egymásba a két szálat úgy, hogy a töltelékes felét mindig kifelé csavard. A másik végét is nyomd össze, hogy lizard a spirált, majd mehet a kiolajozott, sütőpapírral bélelt kenyérformába. Takard le egy nedves konyharuhával és hagyd 1 ½ órát kelni. Ismételd meg a másik tekerccsel is ugyanezt.

Melegítsd elő a sütőt 190ºC-ra. Süsd a babkákat 30 percig, de tűpróbával ellenőrizd. Ha a külseje túl gyorsan barnulna, fedd le alumínium fóliával és úgy süsd tovább. Közben készítsd el a szirupot: a cukrot és a vizet melegítsd össze, míg a cukor elolvad, majd tedd félre. Ahogy a babka kész, bőségesen kend meg a tetejét a sziruppal, hadd legyen fényesen csillogó! Hagyd hűlni a formában, majd amikor már kezelhető hőmérsékletű tedd ki rácsra hűlni. Letakarva tárold, de úgysem tart sokáig.

És akkor jöjjön a recept, ami nem nagyon egyszerű, de – engem, és az “egyszerűség vágyamat” ismerve elhiheted – könnyebb, mint ahogyan az első látásra tűnik.

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!