
Fordított paradicsomos pite
Hozzávalók
- 27 cm-es formához:
- 20 dkg liszt
- 10 dkg vaj
- 1 tojás
- 1 kk kakukkfű
- 70 dkg koktélparadicsom, illetve annyi, amennyi beteríti a formát
- 3 ek olívaolaj
- 1 ek balzsamecet
- 1 tk. méz
- fél marék bazsalikom
- nagyobb szemű olívabogyó is
Elkészítés
A lisztet összemorzsoljuk a hideg vajjal és hozzáadjuk a tojást, a kakukkfüvet és egy nagy csipet sót. Gyúrható állagúra dolgozzuk (szükség esetén adhatunk hozzá kevés hideg vizet) és betesszük a hűtőbe negyed órára. Ezt a tésztát nem szabad túlságosan kidolgozni, ha kisebb vajdarabok maradnak benne, az sem nagy baj.
A paradicsomokat a forma aljába tesszük (ha adunk hosszá olívabogyót, akkor azzal együtt). Összeforgatjuk az olajjal, mézzel, balzsamecettel és bazsalikommal, majd sózzuk. A tésztát akkorára nyújtjuk, mint a forma, majd beborítjuk vele a paradicsomokat.
Kb. 30-40 perc alatt 200 fokon készre sütjük. Hűlni hagyjuk, tálaláshoz óvatosan egy nagyobb tányér segítségével kiborítjuk, úgy, hogy a tészta legyen alul. Legyünk óvatosak, mert a paradicsom levet fog ereszteni, ha nem vigyázunk, leforrázhatjuk magunkat.
