Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Édesburgonyás lencsés rakott pulyka

Adásban volt: 2014. november 28.
A recepthez tartozó videó
Fantasztikus egytálétel maradék pulykasültből, édesburgonyából és lencséből, az igazán hideg napokra.
2015. december 21.

Hozzávalók

4 adag
  • 4 nagy édesburgonya
  • 25 dkg fekete lencse
  • 2 vöröshagyma
  • pankomorzsa
  • római kömény
  • 10 dkg vaj

  • bors
  • olívaolaj
  • 50 dkg (maradék) pulykasült
  • chilipaprika

Elkészítés

Olívaolajon megdinszteljük a hagymát, amit megsózunk. Ha üvegesre párolódott, hozzáadjuk a római köményt és a chilit. Hozzáadjuk a megfőtt lencsét, alaposan átforgatjuk. Egy másik lábasban vajat olvasztunk. Az édesburgonyát héjában, előre megsütöttük (200 fokos sütőben 45-60 percig sül). Összetörjük a burgonyákat, sózzuk, borsozzuk, majd hozzáadjuk az olvasztott vajat. Egy nagy hőálló edényt kivajazunk. A pulykasültet elegyengetjük a tál alján. Ráhalmozzuk a lencsés ragut, legvégül pedig az édesburgonyás réteg következik (ha elegánsabban szeretnénk tálalni egy habzsák segítségével kis rózsákat formázunk). Megszórjuk panko (vagy kenyér) morzsával. Kevés olívaolajjal meglocsoljuk. 190 fokon 20 perc alatt érnek össze az ízek. 

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Gyömbéres édesburgonyakrémleves

Gyömbéres édesburgonyakrémleves

Egzotikus-krémes burgonyaleves gyömbérrel, cukorral és kókusztejjel.
Sült édesburgonya kakukkfűvel, fetával, fokhagymával és csirkemellel

Sült édesburgonya kakukkfűvel, fetával, fokhagymával és csirkemellel

Az év bármely napján elkészíthetjük a fetás édesburgonyát, amit, ha alufólián sütünk, még mosogatnunk sem kell utána!

Napi ajánlatunk

Top videók

Tojásos burgonya

Egyszerű, laktató fogás, ami mellé elég salátát, savanyúságot tálalnod.

Halas melegszendvics

A megszokott tonhalkonzerv helyett ezúttal tengeri halfiléből.

Olívás-fetás csirke

Villámgyors ebéd, ha nincs sok időd főzni.