
Csirkés-sajtos kaliforniai paprika
Gyors ebéd vagy vacsora. Számomra minden étel az, ami kevés előkészítést igényel és/vagy előre is összeállítható, aztán már csak sütni kell, hiszen közben tudok mást csinálni. Ezek a paprikák pont ilyenek, előző este összeállítom, tepsivel együtt mehet a hűtőbe, másnap pedig csak bedobom a sütőbe.
Hozzávalók
4 darabhoz- 1 evőkanál olívaolaj
- 25 dkg csirkemellfilé
- só, őrölt fekete bors
- 2 gerezd fokhagyma
- 4 marék bébispenót
- reszelt szerecsendió
- 25 dkg cottage cheese
- 10 dkg sűrű, tejszínes krémsajt
- 2 db színes, nagy méretű kaliforniai paprika
- 1 gömb (10 dkg) mozzarella
Elkészítés
Egy serpenyőben felhevítjük az olajat, majd a megtisztított, egész kicsi kockákra vágott csirkét sütni kezdjük rajta. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a lereszelt fokhagymát, majd a megmosott, leszárított bébispenótot. Addig sütjük még, amíg a levelek összeesnek, közben még reszelünk hozzá egy kevés szerecsendiót.
A cottage cheese-t kikeverjük a krémsajttal, sózzuk, borsozzuk, majd hozzáforgatjuk a csirkés-spenótos keveréket.
A paprikákat megmossuk, félbevágjuk, csumájuk, ereiket óvatosan kivágjuk. Megtöltjük a töltelékkel, tetejükre morzsoljuk a lecsepegtetett mozzarellát, és vékonyan kiolajozott tepsibe sorakoztatjuk mindet. 180 °C-ra előmelegített sütőben 20-25 percet sütjük, salátával tálaljuk.