
Csirkés-kukoricás enchilada
Enchilada, azaz tulajdonképpen töltött, sült tortilla finom szaftban. Ezer variációja létezik, én most csirkével, kolbásszal és kukoricával töltöttem meg, de készíthetitek például darált marhahúsból is. A tetején a mozzarella persze nem igazán autentikus, viszont szuperül olvad és könnyen beszerezhető, ezért döntöttem mellette.
Hozzávalók
4 személyre- 1 + 1 evőkanál olaj
- 30 dkg csirkemellfilé
- 20 dkg kolbász
- só, őrölt fekete bors
- 1 teáskanál mexikói fűszerkeverék
- 1 konzerv csemegekukorica
- 1 nagy fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 2 konzerv (80 dkg nettó tömeg) aprított paradicsom
- 6 db tortillalap
- 2 gömb (20 dkg) mozzarella sajt
- aprított petrezselyem- vagy korianderzöld a díszítéshez
Elkészítés
A fotón fél adag látható.
Egy serpenyőben felhevítünk 1 evőkanál olajat. Rádobjuk a kis csíkokra vágott csirkét, fehéredésig pirítjuk. Mehet hozzá az apróra vágott kolbász, sózzuk, borsozzuk, mexikói fűszerkeverékkel ízesítjük. Lehúzzuk a tűzről, és áttesszük egy keverőtálba. Hozzáforgatjuk a lecsepegtetett kukoricát.
Visszatesszük a serpenyőt a tűzre, felmelegítjük benne a maradék olajat. A finomra aprított vörös- és fokhagymát üvegesre pároljuk rajta. Ráöntjük a paradicsomot, sóval ízesítjük, összefőzzük. Ezután botmixerrel krémesre törjük. 4 evőkanállal félreteszünk belőle, illetve szintén 3-4 evőkanálnyi mennyiséggel összekeverjük a tölteléket.
A tortillalapokat megtöltjük a töltelékkel, feltekerjük.
A többi paradicsomot kiterítjük egy nagy méretű tepsi aljában, majd a tepsi formájától függően egészben vagy felezve ráfektetjük a tortillatekercseket. A tetejüket átkenjük a félretett paradicsomos mártással, majd rátépkedjük a lecsepegtetett mozzarellát.
180 °C-ra előmelegített sütőben 25 percet sütjük. Aprított petrezselyem- vagy korianderzölddel meghintve tálaljuk.