Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Cseresznyés clafoutis (gluténmentes)

A franciák tejpitéje egyszerű és nagyszerű, és még ki sem kell hozzá magozni a cseresznyét, ugyanis a hagyományos receptúra szerint állítólag az is hozzátesz az ízéhez.
2015. június 2.

Hozzávalók

4-6 adag
  • 50 dkg cseresznye
  • 1⁄4 teáskanál mandulakivonat (esetleg 1 evőkanál cseresznyepálinka)
  • A tésztához:
  • 2 dkg cirokliszt
  • 3 dkg kókuszliszt
  • 3 dkg fehér rizsliszt
  • 1⁄2 teáskanál sütőpor
  • 1 nagy csipet só
  • 21⁄2 dl tej
  • 4 tojás
  • 1 tojássárga
  • 5 dkg cukor
  • kevés vaj a tortaforma kikenéséhez

Elkészítés

A tésztához összekeverjük a liszteket, a sütőport és a sót. Hozzáöntjük a tejet, beletesszük a tojásokat, a tojássárgáját valamint a cukrot, és kézi habverővel gyorsan összedolgozzuk.

A cseresznyét elkeverjük a mandulakivonattal (és esetleg egy kis pálinkával), és egyenletes rétegben elterítjük egy kivajazott, 20×20 cm-es sütőforma (vagy egy 23 cm átmérőjű kerek piteforma) alján.

Ráöntjük a tésztát, és 200 fokra előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt készre sütjük. Azonnal, de legalábbis langyosan tálaljuk.

5/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Portrépercek: Kollár Anita, a Gluténmentes és finom! szerzője

A papírízűtől a finomig kísérletezett a nagysikerű szakácskönyv, a Gluténmentes és finom! szerzője. Kollár Anita elképzelhetetlenek tartotta, hogy kedvenceit nem eheti többé, ezért kitartóan sütött és tesztelt. Nagy szerencsénk, hogy mindezt meg is írta, mert így bárki is kerül ilyen helyzetbe, már eleve középfokról indul Anita könyvével.
Csokitart (gluténmentes)

Csokitart (gluténmentes)

Egy franciáktól ellesett módszerrel készülő, könnyű, mandulás omlós tésztán mennyei, krémes csokoládéréteg lapul. Vigyázat, a csokitart addiktív édesség!
Meggyes rácsos (gluténmentes)

Meggyes rácsos (gluténmentes)

Ha van egyértelműen klasszikus nyári sütemény, akkor a meggyes rácsos egészen biztosan közéjük tartozik. És azonnal kezdhetjük is a következőt. Ezúttal gluténmentes változatban készítjük.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!