Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Császárkalács

Balássy Betty énekesnő, két gyerek anyukája, aki szinte minden nap süt-főz gyerekeire. Gyakran és szívesen főz együtt énekes férjével, Varga Ferenccel is. Vannak jól bevált, gyorsan elkészíthető közös receptjeik, kedvenceik a meggyes illetve paradicsomos ételek, és az olasz konyha fogásai. Az Ízes élet olvasóinak a Császárkalács receptjét mutatja meg, ami igazi családi kedvenc náluk.
2014. augusztus 24.

Hozzávalók

  • 60 dkg liszt
  • 5 dkg élesztő (1 kocka)
  • 6 dkg cukor
  • 4 dl tej (1 dl a kovászhoz, 3 dl a tésztához)
  • 3 tojássárgája
  • 3 ek olaj
  • csipet só
  • lekvár

Elkészítés

Egy tálkában tejföl állagúra összekeverjük az élesztőt 1 dl meleg tejjel, liszttel és egy csipet cukorral, majd félretesszük egy meleg helyre. 15-20 perc elteltével megkel az elkészített kovász.

Következő lépésként elektromos dagasztógéppel összekeverjük a kovászt az olajjal, cukorral, csipet sóval, a tojássárgájákkal és a 3 dl tejjel, majd ezt 1 órán át kelesztjük. Ekkorra a duplájára fog megnőni. Ezt követően 6 db cipót formálunk a megkelt tésztából és mindegyiket nyelv alakúra nyújtunk, és megtöltjük lekvárral, majd a széleit vizes kézzel összenyomkodjuk, hogy bent tartsa a tölteléket. Ezt követően a 3-3 megtöltött hosszúkás rudat összefonjuk, tetejüket átkenjük egy felvert tojással, majd betesszük a 180 fokos sütőbe 30 percre.
Megvárjuk amíg szobahőmérsékletűre hűl, és máris fogyasztható.

Balássy_kalács2

Bármikor nagyon finom, de ha a kenyértartóban várja a reggelizőket,  talán akkor a legjobb választás ez a Császárkalács, ami bármilyen töltelékkel elkészíthető. Mi főként lekvárral és csokival töltjük de próbáltam már dióval, mákkal, túróval is tölteni. Mindenhogyan nagyon finom.

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!