Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Bazsalikompesztós burgonyafőzelék

A bazsalikomos burgonyapüré már sok divatos étterem étlapján számít klasszikus köretnek. Ebből kiindulva jött az ötlet, hogy más ételben is jól passzolhatnak egymással. Kiderült, hogy a krumpli és a bazsalikom egy főzelékben is remek párost alkotnak. Szatmári Feri, a Főzelékes legújabb receptje.
2015. augusztus 29.

Hozzávalók

2-3 adag
  • 1 ek vaj
  • 3 ek olívaolaj
  • 1 közepes fej vöröshagyma, finomra aprítva
  • 1,2 kg burgonya (meghámozva kb. 1 kg) kockázva
  • 5 dl alaplé
  • 2 db babérlevél
  • 1 dl tejföl
  • 1-2 ek étkezési keményítő
  • 2 cikk citrom reszelt héja, kifacsart leve

  • frissen őrölt bors
  • A pesztóhoz:
  • 3 dkg friss bazsalikom levelei, forrázva (2-3 levelet tegyünk félre)
  • 3 ek olaj
  • 1 kisebb gerezd fokhagyma, szeletelve
  • 5-6 szem dió, durvára aprítva (harmadát tegyük félre)

  • bors

Elkészítés

Egy nagyobb lábosban közepes lángon olvasszuk össze az olajat a vajjal.

Adjuk hozzá a hagymát, finoman sózzuk meg, majd 4-5 percig fonnyasszuk. Borítsuk bele a burgonyát, öntsük fel az alaplével, sózzuk 1 tk sóval, dobjuk bele a babérlevelet és fedjük le. Forrástól számítva 10-12 perc alatt főzzük meg. Ne főzzük túl, maradjon kicsit ress.

Egy szűk merőkanálnyit vegyünk külön, pürésítsük, majd adjuk vissza az alaphoz. A tejfölt keverjük ki a keményítővel és 1-2 kanál főző lével, majd sűrítsük be vele a főzeléket.

Egy magas falú mérőedénybe tegyük bele a pesztó alkotóit és egy botmixerrel pürésítsük össze. (a bazsalikomot 1 perc alatt forrázzuk le a burgonya főzőlevében, majd hideg vízben hűtsük le, nyomkodjuk ki).

A főzeléket az ízlésünknek megfelelő mennyiségű pesztóval ízesítsük. Tálalásnál durvára aprított pirított dióval, aprított bazsalikommal díszítsük a tányérunkat.

5/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Koktélparadicsomsaláta mini mozzarellával és bazsalikomolajjal

A világ egyik leghíresebb salátája a Caprese, azaz paradicsom, mozzarella, és bazsalikom. Ebben a mini változatban bazsalikomolaj is kerül rá.
Gnocchi reteklevél-pesztóval és parmezánnal

Gnocchi reteklevél-pesztóval és parmezánnal

Gnocchi a legjobb zöldekkel – a reteklevél nagy alakítása.
Fűszerkert a teraszon

Fűszerkert a teraszon

Saját kertről sokan álmodoznak, de ez nem mindig könnyen kivitelezhető álom. Kétségbeesésre azonban semmi ok, egy teraszon vagy akár egy szélesebb ablakpárkányon is nagyszerű fűszerkertet rittyenthetünk.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!