Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Áfonyás-mogyorós keksz

Reggelire, tea mellé vagy az uzsonnás dobozba készítsünk illatos aszalt gyümölcsös kekszet.
2016. május 17.

Hozzávalók

  • 12 dkg porcukor
  • 18 dkg vaj
  • 2 tojássárgája
  • 2 teáskanál citromlé
  • 18 dkg liszt
  • 10 dkg darált mogyoró (bokormogyoró)
  • 15 dkg aszalt vörösáfonya
  • néhány evőkanál mák

Elkészítés

A vajat a porcukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a tojások sárgáját, a citromlevet, majd a liszt és mogyoró keverékét. Utolsóként a vörösáfonya került a masszába. A tésztát – ami inkább egy jó állagú krémre emlékeztet – kettészedjük, és lisztezett alufólián nagyjából négy centi átmérőjű rudakat formálunk a két adagból. Ekkor megszórjuk a fóliát mákkal, és alaposan belehengergetjük a hurkákat, rányomkodjuk a felületére a mákot, majd szorosan beletekerjük a fóliába, és mehet a hűtőbe. Legalább négy órát pihenjen.

A kemény tésztarudakat éles késsel egyforma korongokra vágtjuk, sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük, majd 170 fokon 15 percig sütjük.

 

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal
Kandikó Éva

Kandikó Éva receptje

Szerkesztőink kedvencei

Gluténmentes háztartási keksz

Gluténmentes háztartási keksz

Háztartási kekszre bármikor szükségünk lehet egy jó kis kakaós tekercs vagy kókuszgolyó elkészítéséhez. Vagy csak úgy tea mellé. Nem árt ha az arra érzékenyek készítenek gluténmentes változatot is.
Fűszeres, mézes keksz

Fűszeres, mézes keksz

Nagyon jó ujjgyakorlat és kreatív időtöltés. Nem utolsó sorban pedig istenien finom illatos-omlós keksz a reggeli tea mellé.
Áfonyával töltött omlós keksz

Áfonyával töltött omlós keksz

Habkönnyű édesség. Bármilyen gyümölccsel elkészíthetjük.

Napi ajánlatunk

Top videók

Tojásos burgonya

Egyszerű, laktató fogás, ami mellé elég salátát, savanyúságot tálalnod.

Halas melegszendvics

A megszokott tonhalkonzerv helyett ezúttal tengeri halfiléből.

Olívás-fetás csirke

Villámgyors ebéd, ha nincs sok időd főzni.