Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Szusirizs készítése

Egyszerűbb szusi (maki) készítése nem ördöngősség, otthon is bátran nekiláthatunk. Alfája és omegája a megfelelően elkészített szusirizs.
2015. február 28.

Ahhoz, hogy a megfelelő eredményt érhessük el, mindenképpen vásároljunk hozzá kifejezetten szusihoz való rizst (szusirizst), melyet manapság már nem csak az ázsiai szaküzletekben, hanem a nagyobb áruházak polcain is megtalálhatunk.

Első lépésben alaposan, több vízben öblítsük át a rizst, hogy a benne lévő keményítőt minél alaposabban kimossuk belőle. Ezt követően borítsuk egy tiszta konyharuhára, nyomogatva szárogassuk le róla a nedvességet, és 10 percig a konyharuhával leborítva hagyjuk szikkadni.

Töltsük át egy lábosba, és öntsük fel vízzel. 2 percig erősen forraljuk, majd kis lángon 15 percig tovább főzzük. Egy másik lábosban összeforraljuk az ecetet, a cukrot és a sót. Addig főzzük, amíg a cukor és a só fel nem oldódik benne. Ha a rizs megfőtt, hozzáöntjük a cukros, sós ecetet. 15 percig lefedve állni hagyjuk (esetleg egy konyharuhával is körbetekerhetjük az edényt), hogy tovább párolódjon. 

A videóban itt található: 0:50-5:10-ig

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Répás-mazsolás kenyérszusi

Répás-mazsolás kenyérszusi

Egészséges, izgalmasan újszerű és könnyedén elkészíthető. A mai reggeliajánlatunk legfőbb jellemzői. És kell ennél több? A húsevők bolondíthatják még pármai sonkával.
A rizstészta és főzése

A rizstészta és főzése

A rizstészta ázsiai fogások gyakori körete, érdemes kipróbálni, ráadásul gyorsan, egyszerűen elkészíthető.
5 fantasztikus desszert rizsből

5 fantasztikus desszert rizsből

Készítettél már rizottót, piláfot és susit? Itt az ideje, hogy másra is használjuk a rizst: készítsünk mennyeien finom desszertet belőle. Összegyűjtöttünk öt tippet, amivel kicsiket és nagyokat is egyaránt lenyűgözhetsz.

Napi ajánlatunk

Top videók

Tojásos burgonya

Egyszerű, laktató fogás, ami mellé elég salátát, savanyúságot tálalnod.

Halas melegszendvics

A megszokott tonhalkonzerv helyett ezúttal tengeri halfiléből.

Olívás-fetás csirke

Villámgyors ebéd, ha nincs sok időd főzni.