Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Vörös és lila vitaminbombázók

Még roskadoznak a piaci standok a sokféle gyümölcstől, még akad málna, és akár eper is, a barackokkal Dunát lehet rekeszteni, már kezdi illegeti magát a szilva, a színfalak mögött felkészül a szőlő, és persze előbújnak a sötétlila szekció tagjai is, az áfonya és a szeder.
2015. július 26.

Az utóbbi évek nagy felfedezettje számomra a szeder. Gyerekkoromból egyáltalán nem emlékszem rá, pedig nagyanyámmal sokat jártam piacra, és később sem találkoztam a szederrel, kivéve talán az elmúlt 6-8 évet, azóta bukkan fel a piacokon. Pedig a szeder az emberiség ősi gyümölcsei közé tartozik. Csak az Európában honos fajokból több, mint száz létezik. Ne aggódjunk, ha esetleg nem sikerül megkülönböztetni egyik fajtát a másiktól, a szedernek ugyanis egyik része sem mérgező, nagy galibát nem okozunk a tévedéssel.

Szederinda, indaszeder_

Amióta Amerikában – hol máshol? – nemesítették ki a tüskétlen változatot, termelése és fogyasztása ugrásszerűen megnőtt, mivel termelése jóval könnyebbé vált, gyümölcse pedig nem olyan kényes, mint mondjuk a málna. Tulajdonságaik nagyon hasonlóan, a szeder azonban jobban szállítható és tárolható. Azon túl, hogy roppant jóízű, tápanyag tartalma alacsony, antioxidánsokban és ásványi anyagokban igen gazdag, vitamintartalma jelentős. Természetesen frissen fogyasztva fejti ki áldásos hatásait legerőteljesebben, de remekül tűri a fagyasztást is. Érdemes a megmosott, leszárított szemeket egy tálcára rakosgatva lefagyasztani, majd amikor kopogósan keményre hűltek, bezacskózni őket. Így nem tapadnak a szemek egymáshoz, és télen akár két-három szemet is kivehetünk a zacskóból, ha a reggeli műzlinket díszítenénk szederrel. Lekvárnak, szörpnek, sőt bornak is remek alapanyaga. A leveléből készült főzet hatásos ellenszere a fogínygyulladásnak, salaktalanításhoz is kiváló.

Fekete áfonya, vörös áfonya, tőzegáfonyavörösáfonya

Viszonylag sok kutatómunkát igényel, hogy megtudjuk, a vörös áfonya és a tőzegáfonya nem ugyanaz a növény más-más elnevezéssel, igazából még csak nem is közeli rokonok, termőhelyük jellemzői is eltérőek. A tőzegáfonya – micsoda meglepetés! – tőzegmohalápokon él, a vörös áfonya ellenben leginkább az erdei fenyveseket részesíti előnyben.

Tudta például, hogy a tőzegáfonya nagyipari betakarítása gyakorlatilag halászat? Bár talán helyesebb lenne áfonyászatnak mondani. Szüreteléskor ugyanis a termőföldet vízzel árasztják el nagyjából 30 centiméter magasan, úgy gyűjtik be a víz felszínén lebegő bogyókat. A tőzegáfonya elengedhetetlen kelléke a Hálaadás napi vacsorának Amerikában, de a gyümölcs nagy népszerűségre tett szert az utóbbi években Németországban, Nagy-Britanniában és Franciaországban is. Hazánkban csak egy-két, különlegességeket árusító élelmiszerboltban találkozhatunk vele néhanapján.

Akár feketénáfonyaszósz

A fekete áfonyával nincs identitási probléma, azt mindenki ismeri, vadászni sem kell rá, hiszen találkozunk vele a piacokon – azon a standon, ahol levegő után kapkodunk, ha ránézünk az ártáblára. Ha mégis rászántuk magunkat a vásárlásra, tesszük gyümölcstortára, zabkásába, és remélhetőleg a mélyhűtőbe is, hogy télen se legyünk kénytelenek nélkülözni jellegzetes, kissé fanyar ízét. Tekintettel borsos árára, lekvárt már nemigen készítünk belőle, vagy csak igen kis mennyiségben, hogy ha netán valami jóféle vadhúshoz jutnánk, legyen mit mellé tenni a tányérra, de egy jóféle rántott camembert se szívesen mutatkozik áfonya lekvár társasága nélkül.

Mindhárom áfonyára igaz azonban, hogy magas antioxidáns tartalmúak, antibakteriális hatásuk jelentős. A tőzegáfonyát aposztrofálhatjuk akár a nők megmentőjének is, hiszen húgyúti fertőzéseknél bátran nyúlhatunk a belőle készült különböző kapszulákhoz, makacs és előrehaladott esetektől eltekintve biztosak lehetünk jótékony hatásában. Mégis leginkább megelőzésre javasolt, arra azonban erősen. Az akut problémákat már inkább urológus szakemberrel kezeltessük.

Az áfonyából remek sütemények készülhetnek, pitékbe, muffinokba kiválóak, sajttorták hatásos kiegészítői, de fagylaltnak sem utolsó.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Ötperces szedres hab

Ötperces szedres hab

Öt perc alatt elkészíteni egy édességet néha szinte életet menthet, hisz kivel ne történt volna még olyan, hogy vendégek toppantak be, vagy csak reggelire kanalazott volna valami finomat. Na ilyenkor tökéletes megoldás az ötperces szedres hab.
Szedres galette

Szedres galette

Könnyen elkészíthető tészta, ami minden idény gyümölccsel remekül működik.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!