A család nyaralni indul. Kilövésre készen, a kijáratnál felhalmozott pakkokkal anya még egy utolsó esélyt ad input/output vonalon a családtagoknak, feltálalja a reggelit és felszólít mindenkit a kilépés előtti utolsó mosdóhasználatra. Persze már ekkor mindannyian tudjuk, hamvában holt, utópisztikus a gondolat, hogy ez a korábbiakkal ellentétben ezúttal sima ügy lesz.

Mert a rideg valóság: a gyerekek leülnek az étkezőasztalhoz,ahol  a tápláló, egészséges falatokat nyögvenyelősen tuszmákolják magukba, merthogy “nemkakóscsigacukormázzalforrócsokivalfagyivalkristálycukorszórással” majd köszönik szépen tele vannak felkiáltással fújtatva közlik, hogy nem kérnek többet, szétdurrannak, és beülnek a kocsiba.

Elindulunk. Tíz perc után elhangzik az “éééééhes vagyooooook!”

Első elméleti pálesz.

Gyakorlati, ha nem én vezetek. Márpedig nem én vezetek. De apa iránti szolidaritásból legyen késleltetett pálesz, jó lesz érkezéskor, addig strigulázom, mennyit “kell” majd pótolnunk.

 (Minden embert próbáló pillanatért két rovátka – egy neki, egy nekem.)

Első strigula, miután megkérem a szólásra csupán hangszínben emelkedett gyermekemet, hogy köpje ki a a macskát és beszéljen normális stílusban – ez nem mellesleg elvárás az egész nyaralás, sőt a közös életünk teljes időtartama alatt is –, igyekszem a legkisebbeket emlékeztetni arra, hogy az imént álltunk föl az étkezőasztaltól, a kocsi pedig nem étterem, legyenek türelemmel, és emésszék a reggelit, meg a most hallottakat.

Ez általában nem hat, a válasz az előző tőmondat még elnyújtottabb hangon, egy “DE ÉN” kiegészítéssel: “DE ÉN ééééhes vagyooook!!!”.

Pótpálesz 2.

Nem tudom, meddig bírom, de igyekszem türelmes maradni, Vekerdy összes vonatkozó útmutatását mantrázva. Azért sem adom be a derekam. Elindul a “ki bírja tovább” szkander, amiben ők felváltva vesznek részt. Az alkufolyamat mind az öt állomását érintjük… érintem (t.i. kérés, utasítás, zsarolás, fenyegetés, ultimátum), aminek általában az én erélyességem tesz pontot a végére. Következetességből megint ötösre vizsgáztam, de mostanra vattát köpök, miközben a pálinkás cetli már megtelt. Jó esetben a gyermekek elcsendesülnek (neeeem, belátóbbak nem lesznek, csak egy időre feladják), ad abszurdum elalszanak, hogy aztán a a legközelebbi megszólalásnál újrakezdjék. Ekkorra már elmosódik az otthagyott reggeli emléke, egyben elérkezettnek látom a tízórai idejét. Apa, köszöni, nem kér. Estig nem éhes, mert minden gyerek után nyilván ő szívta fel a maradékot a “kaját nem dobunk ki” elvéhez hűen ragaszkodva.

A magam részéről a felnőtt életem kezdetével ünnepélyesen kiléptem a “jugó” tengerpart vagy a Plattensee élményével szorosan összekapcsolódó felvágottas zsömle – rántott húsos szendvics – fasírtgolyó háromszögből. Kellő tudományos és tapasztalati ismereteket felhalmozva a témában, mostanra meggyőződésből kerülöm, hogy kenyérrel, édességgel, ropival, keksszel, chipsszel, azaz egy masszív inzulinsokkal kilőjem az űrbe az amúgy hosszan ülésre kárhoztatott gyerekeimet. T.i. ezekkel a nekik tetsző megoldásokkal előbb atomra felpörögnének, hogy aztán a későbbiekben megzuhant inzulinszintjük miatt az elvártnál jobban nyűglődjenek, majd egy óra elteltével újra az éhségtől vergődjenek. Mind megbolondulnánk. És nem, gyorsétteremnél sem kapunk föl csomagot. Mi a megoldás? Mivel szerelkezünk mi föl? Most tessék figyelni!

 Tízes toplista nálam:

1. Nem csorgó, egyben bekapható,, inkább savasabb gyümölcs kis porciókban dobozolva: eper, málna, áfonya, esetleg édesebb verziónak darabolt dinnye, darabolt barack, szőlő.

2. Olajos magok: mandula, törökmogyoró, kesudió, dió, macadamia, hámozott tökmag, stb. Sózatlan, hogy emiatt ne legyen nagy a szomjúság, mert az hozza a mosdókényszert is.

3. Ha nagyon kell az édesség, akkor cukormentes aszalt gyümölcs – de nyáron annyi a friss, hogy ezt csak végső mentésnek használom, főleg télen.

4. Zöldségchips gyökérzöldségekből (nem krumpli!!!). Akár házilag sütve kókuszzsírban – pillanatok alatt megvan – vagy sütőben szárítva, akár boltban vásárolt zacskós formában. Ideális alapanyagok erre: csicsóka, paszternák, cékla, répa, édeskrumpli, tök.

5. Cukormentes gyümölcschips: boltban kapható remek almachips vagy liofilizált (fagyasztva szárított) eper, szilva, stb.

6. Friss zöldségrudak: uborka, répa, zellerszár, paprika

7. Keményebb fajta sajtok (igényel némi hűtést)

8. Kicsi kiszerelésű, egyenként csomagolt (így kevés maszattal járó), minimális cukortartalmú étcsoki

9. Házi készítésű sós keksz maglisztekből (pl. mandulaliszt, szezámliszt) sajtból.

10. Inni pedig szigorúan vizet Nincs gyümölcslé, kakaó, édes tea, pláne üdítő: ez mind cukor, mellesleg nincs igazán szomjoltó hatása. A víz az egyetlen, ami tényleg működik. Ráadásul ha kiömlik a zötykölődés miatt, foltmentesen felszárad.

Ha több béketárgyalás után, ép elmével megérkezünk –  az összes családtagot megtartva –  akkor indulhat az éttermi vacsoráztatás.

Én pedig mindig megfogadom: legközelebb  alvásidőben, este indulunk útnak. Így végeredményben csendben, nyugalomban utazunk. Ez a legjobb tanácsom.