Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123RF

Túl a salátaönteten: mi mindenre jó az ecet?

2019. február 20.

Mint sok más hasznos dolgot, az ecetet is a véletlennek köszönhetjük. Az emberiség már 10 000 éve ismeri és alkalmazza – leginkább tartósításra –, felfedezésére pedig valószínűleg akaratlanul, megsavanyodott borok megkóstolása után kerülhetett sor. Persze erről nincsenek írásos emlékeink, azonban az ecet neve több nyelven is erre enged következtetni. Tartósítás és ízesítés mellett még rengeteg területen tehet jó szolgálatot a háztartásunkban, mutatunk is egy csokor ötletet.

 

1. Lefolyótisztító

Ha eldugult a lefolyó, csak öntsünk bele 1/3 csésze sütőport, és öblítsük le bőven ecettel. Ezután folyassunk bele forró vizet, és már búcsút is inthetünk a kisebb dugulásoknak.

 

2. Ragyogóan fényes családi ezüst

Mártsunk ecetbe egy puha rongyot, és töröljük át vele az ezüst tárgyainkat. Ha a kevésbé „finom” megoldások hívei vagyunk, töltsük fel a mosogatónkat ecettel, majd egyszerűen pakoljuk bele az ezüstöt, például az evőeszközöket. Némi fürdőzés után már csak vízzel kell leöblítenünk, hogy visszakapjuk ragyogó színüket.

 

3. Házi tisztítószer finom narancsillattal

Miért költsünk vegyszerekre, ha egyszerűbben és természetes anyagokkal is elérhetjük ugyanazt a hatást? Áztassunk az ecetbe narancshéjat 2-3 hétre, majd miután narancssárga színűvé vált, szűrjük le. Töltsük flakonba, és használjuk úgy, akár egy bolti általános tisztítószert.

 

4. Pultok fertőtlenítése

Az ecet természetes fertőtlenítőszer, nagyszerűen megfelel a konyhai pult és a vágódeszkák letakarítására.

 

5. Hűtőtisztítás

Meleg víz és ecet keverékével egyszerre szabadulhatunk meg a szennyeződésektől és a szagoktól a hűtőszekrényünkben.

 

6. Fürdőszobai mindenes

Senki sem szereti a mosdó és fürdőkád felületén összegyűlő zsíros szennyeződéseket. Szórjunk a tisztítandó területre némi sütőport, majd egy régi fogkefét mártsunk ecetbe. Gyengéden dörzsöljük le a koszt, majd öblítsük le bő vízzel.

 

7. Könnyed tészták

Egy kiskanál ecettel sokkal könnyebb és levegősebb lesz a piskóta vagy a kevert sütemény tésztája.

 

8. Fertőtlenítő kendők

Egy tiszta, pamutból készült textilt tépkedjünk kis darabokra, majd áztassuk ecet és tetszőleges illóolaj keverékébe. Csavarjuk ki, és már használhatjuk is.

 

9. Dohányfüst ellen

A dohányfüst szaga makacs dolog. Tegyünk a füstös helyre egy tál ecetet, ezúttal ne fedjük le. Egy nap alatt megszünteti a kellemetlen szagokat.

 

10. Kávéfoltok eltüntetése

Akár a kávéfőzőnkről, akár a kedvenc bögrénkről van szó, idővel a kávé elszíneződéseket okoz. A gépen egyszerűen küldjünk át egy csésze ecetet víz helyett, a bögrét pedig áztassuk ecetbe egy napra.

 

11. Vízkőoldás

Sokfelé kemény a víz az országban, erre is megoldás lehet az ecet. A hatékony vízkőoldáshoz érdemes többször kezelni a problémás területet.

 

12. Izzadtságfoltok ellen

2 rész sütőpor és 3 rész ecet felhasználásával készítsünk krémet. Kenjük a foltos edzőruhánkra, hagyjuk hatni 1 órát, majd a szokásos módon mossuk ki a ruhát.

 

13. Hangyák ellen

Ha a küszöböket és ablakkereteket bekenjük ecettel, nem fognak hívatlanul meglátogatni minket a hangyák az otthonunkban.

 

14. Háziállatok szaga ellen

A szagos területre egyszerűen permetezzünk kevés hígított, akár illóolajokkal felturbózott ecetet.

 

15. Műfogsor tisztítása

Tegyük pár órára ecetbe, egyszerre tisztít és fertőtlenít.

 

16. Élénkebb színű ruhák

Csak fél csésze ecet a mosógépbe, és máris élénkebb lesz a sokszor mosott ruhák színe.

 

17. Szőnyegek megújítása

Spricceljünk hígított ecetet a szőnyegre, majd keféljük tisztára.

 

18. Szúnyogcsípésekre

Az ecet csökkenti a viszkető érzést, így hamarabb gyógyul a csípés helye. Mártsunk vattát egy kis ecetbe, és finoman dörzsöljük be vele a csípést.

 

Forrás: One Green Planet

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!