Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123RF

Tökéletes tojás - alapszabályoktól a buggyantott tojásig

2019. március 7.

Tojásos ételeket készíteni roppant egyszerű, ugye? Van azonban pár trükk, amivel egyenesen tökéletes lesz a végeredmény, mutatjuk.

 

Alapszabályok

  • Aki evett már alaposan kiszárított rántottát, pontosan tudja, hogy miért kell szót ejteni a sütési hőfokról. A tojás gyorsan sül, ezért nem érdemes a legmagasabb fokozatot választani a tűzhelyen. Tegyük rá a serpenyőt, melegítsük fel, majd miután a sütéshez szükséges zsiradékot is felhevítettük, vegyük vissza a hőmérsékletet, és így készítsük el a tojást.
  • Ha el szeretnénk kerülni például azt, hogy a tükörtojás alja lekapjon, használjunk vastag aljú és tapadásmentes serpenyőt.
  • Rántottához ne a serpenyő szélén üssük fel a tojásokat, hanem egy tálkában, így elkerülhetjük az ételbe szóródó héjdarabokat. Villával habarjuk el a tojásokat, majd így öntsük a serpenyőbe. Ha tükörtojást készítünk, érdemes egyesével felütni a tojásokat szintén külön tálkában, majd innen csúsztatni óvatosan a serpenyőbe, hogy a fehérje egyben maradjon.

 

Mennyi az annyi?

Az éppen keménnyé vált lágy tojás igencsak bosszantó, ezért tojásfőzéskor legyünk csak precízek, akár stoppert vagy konyhai órát is használhatunk. Tegyük a tojásokat forrásban lévő vízbe, várjuk meg, amíg újraforr a víz, és kezdjük el mérni az időt. Közben készítsünk elő egy edényt jéghideg vízzel. Miután lejárt az idő, tegyük át ebbe a tojásokat 20-30 másodpercre, ezt követően pedig rögtön pucoljuk és tálaljuk.

  • 3 perc: lágy tojás
  • 5 perc: éppen folyós állagú sárgája
  • 6 perc: krémes állagú sárgája
  • 10 perc: kemény tojás

 

Miért zöldül be?

Ha pucolás után nem csodás sárga árnyalatú tojássárgájával találkozunk, hanem zöldes szín köszön vissza a fehérje és a sárgája közötti részen, annak egy oka van: túlfőztük a kemény tojást.

 

Tükörtojás

Nem ördöngösség összedobni a reggeli tükörtojást, azonban ha eddig magas hőfokon készítettük, ideje módszert váltani. Serpenyőnket alacsony hőfokon melegítsük fel, majd tegyünk bele egy kiskanál vajat. Amikor felolvadt a vaj, csúsztassuk bele a tojást, majd alacsony hőfokon süssük 4-5 percig. Így biztosan nem ég meg a tojás alja, a sárgája pedig nem marad nyers, és persze kiszáradni sem fog.

 

Haladóknak: buggyantott tojás

A buggyantott tojás sokunknak igazi mumus a konyhában, pedig pár egyszerű szabály betartásával könnyedén elkészíthetjük, és idén húsvétkor már bátran elkápráztathatjuk vendégeinket például egy isteni eggs benedicttel…

1 l vizet forraljunk fel egy magas falú lábasban sóval és 1 evőkanál 10%-os ecettel. A tojást üssük fel egy kis tálkában, majd óvatosan csúsztassuk egy merőkanálba. Ha felforrt a víz, vegyük vissza a lángot, és várjuk meg, amíg éppen csak gyöngyözni fog. Alaposan keverjük meg a vizet, majd engedjük bele a tojást az örvény közepébe. Főzzük 3 percig. Van, aki a formában főzésre esküszik: ebben az esetben a merőkanállal együtt engedjük a vízbe a tojást, majd így főzzük 3 percig. Ha nem tálaljuk azonnal, tegyük 20-30 másodpercre jeges vízbe az elkészült buggyantott tojást.

 

Forrás: so delicious

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!