Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: shutterstock

Több alvás, több pénz?

Nagyon úgy tűnik...
2016. augusztus 21.

Az alvás kiemelt jelentőséggel bír a munka világában. Köszönhetően többek között Arianna Huffingtonnak, az alvás fontossága és alvás igényünk már nem a  gyengeség jelének számít. Ráadásul amióta a fogyasztók felismerték, hogy a telefon képernyőjének háttérvilágítása is befolyásolhatja  alvásunk minőségét, az Apple bevezette készülékein az éjjeli üzemmódot.

Az alvás tehát fontos, a jó és a több alvás pedig egyenesen több jövedelemmel is járhat. Egy amerikai tanulmány megállapította, hogy azokon a területeken, ahol a nap korábban nyugszik és az emberek így többet alszanak – magasabb jövedelemmel is rendelkeznek. Hosszú távon ez azt jelenti, hogy egyetlen plusz órányi alvás egy héten a béreket 4,9 százalékkal növelheti.  

De ne akarjunk rögtön költözni, hiszen a magasabb bérek magasabb ingatlan árakkal járnak az adott területen. Jeffrey Shrader, a tanulmány egyik szerzője így fogalmaz: –  “Ha többet szeretnénk aludni,  a költözés helyett sokkal hatékonyabb módszer egy jobb függöny beszerzése!”

E fenti tanulmány természetesen ellenkezik a hagyományos közgazdaságtannal, miszerint minden extra óra alvás a munkaidőből vesz el. Akkor hogyan lehet az alvással pénz keresni?

Shrader szerint a válasz a termelékenység, hiszen az a munkavállaló, aki kipihenten megy dolgozni, sokkal eredményesebben teljesít. Ugyanis még a kis mennyiségű alváshiány is nagy hatással bír munkánkra. Megállapították, hogy az, aki két héten keresztül minden éjszaka csak hat órát alszik, ugyanazt a teszt eredményt produkálta, mint az, akit két napra teljesen megfosztottak az alvástól. 

Sokat segíthet egy kora délutáni alvás Dr. Hans Van Dongen alváspszichológus szerint.  Aki küzd az éjszakai nyolc órás folyamatos alvással, annak óriási segítség lehet a nap közepén egy kis pihenő. Egy rövid, akár fél órás szieszta is ellensúlyozza az éjszakai alváshiányt. Azok a munkahelyek, akik bevezették a napközbeni pihenőt – pl. a Google központja – erre a tudományos magyarázatra hivatkozva tették.

A munkaerőpiacon az alváshiány hatása sokkal rosszabb és károsabb,  mint például a túlsúlyosságé.

Tehát most, hogy ezt végigolvastad, nézz meg még pár receptet, és menj vissza aludni! 🙂

 

 

 

 

 

Megosztom barátaimmal

Napi ajánlatunk

Top videók

Tojásos burgonya

Egyszerű, laktató fogás, ami mellé elég salátát, savanyúságot tálalnod.

Halas melegszendvics

A megszokott tonhalkonzerv helyett ezúttal tengeri halfiléből.

Olívás-fetás csirke

Villámgyors ebéd, ha nincs sok időd főzni.