Nyersen, éretten is savanyú, kemény, csersavas, élvezhetetlen. Hanem amikor megcsípi a dér és elkezdt szottyadni, belül barna, édes, fűszeres almaszószra emlékeztető ízű és állagú lesz – igazi téli csemege. Nem mellesleg a közepes növésű fa, vagy inkább cserje díszértéke a tavaszi virágzástól a késő őszi lombhullásig kenterbe veri a tujákat és egyéb haszontalan benzinkútnövényeket, amivel a kertvárosi emberek telerakják az ízléstelen kertjüket. Akinek van talpalatnyi földje, ráadásul kissé savanyú talajjal, az ültessen naspolyát, nem fogja megbánni. Pedig tényleg nagyon finom, valahogy mégis a gyümölcsök rút kiskacsája volt a naspolya mindig. Egyszerre volt a vén trottyosok és az idejekorán kiégett parázna szajhák jelképe. Legdurvábban az angolok bántak el vele: különös, kifordult alakja miatt nyitott popsinak becézték, ez lett a gyümölcs vulgáris köznapi neve, amit a brit irodalom nagyjai is beemeltek soraikban. A Rómeó és Júliából évszázadokra ki is cenzúrázták, de a kritikai kiadásokba visszakerült.

Remegő állag

Azon kívül, hogy a lottyadt naspolyából ragacsosan kimalackodjuk az édes szószt, igen limitált a konyhai alkalmazások lehetősége. Legjobban tesszük, ha a viktoriánus konyha fortélyaihoz folyamodunk, és zamatos, borostyánszínű zselét készítünk belőle. A félbevágott gyümölcsöt citromgerezdekkel és egy cikkekre vágott zöldalmával főzzük kétszeres mennyiségű vízben, majd sűrű gézzel bélelt szitán hagyjuk teljesen lecsöpögni. Ne nyomkodjuk, mert zavaros lesz, csak ami átjön a szitán, azt sűrítsük be cukorral újraforralva. Üvegben szépen zselésedik. Vadételek, kivált szárnyasok kísérője.

Klasszikusból kortárs

Elszántabbak próbálkozhatnak a mennyei lemon curd naspolyás változatával: a gyümölcs áttört húsát tojássárgájával, vajjal és cukorral lehet krémes állagúra főzni és üvegben tartósítani. Nem megvetendő téli tízórai könnyű pirítósra kenve teával, vagy linzerbe töltve. Vagy mondjuk levendulás kekszbe. Vagy szerecsendiós levelestészta közé, őznyelvnek. Vagy magában, csak még egy kanállal.