Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123 RF

Tartson sokáig a töklámpás!

2018. október 21.

7 szuper tipp, hogy a halloween tök még novemberben is frissen vigyorogjon.

 

Magyarországon is egyre többen faragnak maguknak mókás halloweeni töklámpást. Aki már készített ilyet, az tudja, hogy igencsak fáradságos munka egy-egy műremek megalkotása. Így nem csoda, ha minél tovább szeretnénk teljes pompájukban csodálni teraszunkon vagy a bejárati ajtónk mellett. Jöjjön 7 tipp, hogy a lehető legkésőbb kerüljön lámpásunk a szemetesbe.

 

Válasszunk friss, tartós tököt!

Alaposan nézzük meg héját!

Habár a karcolások és a kitüremkedések egyedi karaktert kölcsönözhetnek tökünknek, ezek a kisebb hibák sajnos gyorsabb rohadást fognak eredményezni. Szabályos és egyenletes héjú zöldséget válasszunk!

 

Nyomkodjuk meg!

Ha nyomásra kicsit is puhának érezzük, az azt jelenti, hogy a tök már elkezdett rohadni, pár apró pöttyből akár egy éjszaka leforgása alatt is nagy, rusnya folt képződhet tökünk elegáns orcáján. Olyan tökre lesz tehát szükségünk, amelynek egyenletes a színe és kemény a húsa.

 

(V)együnk helyit!

A mondás ezúttal is igaz: ha a közeli piacon, termelőtől szerezzük be a tököt, valószínűleg rövidebb utaztatás megpróbáltatásain esett csak át.

 

Mitől kezd rohadni a tök?

Mielőtt nekiállnánk kivájni a lámpásunkat, fontos megismernünk, hogy mi vezet a tök elrohadásához. A tök héja védőréteget képez, ezt mihelyst felsértjük, gombák, baktériumok, penész és különböző rovarok jutnak be a tök belsejébe. Megkezdődik a bomlási folyamat, azaz már a legelső vágásunkkal ketyegni kezd tökünk végítéletének órája, éppen ezért ideje hozzáfogni az óvintézkedésekhez.

 

Kaparjuk ki tökünk belsejét!

Szabadítsuk meg a puha részektől, hiszen minél szárazabb és tisztább a tök belseje, annál lassabban kezd el rohadni.

 

Tisztítás borsmenta oldattal

A borsmenta oldata nagyszerű gombaölő, érdemes ezzel jól befújni a tök belsejét. A fehérítő és az almaecet azonban nem ajánlott, előbbi veszélyes, utóbbi pedig vonzza a bogarakat.

 

Fagyasszuk le egy éjszakára!

Ha még nincs túl hideg kint, éjszakára berakhatjuk a kifaragott tököt a hűtőbe. Ha előtte befújjuk az előbb említett borsmenta oldattal és kukazsákba tesszük, még csak ki sem szárad.

 

Éjszakára vödör vízbe

Ha pedig gondot okoz a kiszáradás, hidratáljuk a tököt! Ehhez egyszerűen tegyük éjszakára egy vödör hideg vízbe.

 

Forrás: the kitchn

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Készítsétek el ezt a jópofa halloweeni sajtos kekszet olajbogyó-pókokkal!

Halloween bár átvett ünnep, mindenképpen jó alkalom arra, hogy mókás ételeket készítsetek.
Hello, Halloween! Tökkekszek édesen és sósan

Hello, Halloween! Tökkekszek édesen és sósan

A Halloween jó lehetőséget ad arra, hogy kreatívkodjunk egy kicsit a konyhában!

Napi ajánlatunk

Top videók

Tojásos burgonya

Egyszerű, laktató fogás, ami mellé elég salátát, savanyúságot tálalnod.

Halas melegszendvics

A megszokott tonhalkonzerv helyett ezúttal tengeri halfiléből.

Olívás-fetás csirke

Villámgyors ebéd, ha nincs sok időd főzni.