A gourmet gyerek is gyerek

A legtöbb ember ilyenkor némi gyomorgörccsel lép be az ajtón. Tudniillik a helyek tele vannak gyerekekkel, és “ha az én gyerekem nem is, a szomszéd asztalé tuti balhézni fog… végig” általános érvényű felvetés többnyire azért be is jön. Kivéve a fine dining helyeken, ahol megfigyelhető a jelenség, hogy a jellemzően megszállott étteremlátogató közönség gyerekei meglepően étterem-szocializáltak, ennek megfelelően békacombokon és T-csontokon cuppognak hasonló áhítattal, mint a szüleik – némán.
Némi feszültség ott is csak addig van, amíg a kajára várnak, azt a kis időt kell csak elütni valahogy. A kevésbé “fenszi” helyeken is. Ha szerencsénk van, féktávon érkezik a felszolgáló, és előzékenyen megjegyzi, hogy van gyerekmenü is. Ettől a mondattól én általában már elkezdek tikkelni, és bár próbálom kedves mosollyal udvariasan visszautasítani a felajánlást – meg a feltételezést is –, a párom szerint minden kiül az arcomra. “Inkább a színezőt ajánlgasd, barátom, mert itt mindjárt kitör az unalmi palotaforradalom!” Jut eszembe, van nálam is egy kisebb falusi tanterem egész osztályának elegendő cerkát tartalmazó komplett tolltartó arra az esetre, ha olyan helyre sikerült óvatlanul betévednünk, ahol az étterem nem kellően felkészült a nyárra, és bár gyerekmenüje van, nyomorult színezőre nem gondoltak. Itt jegyzem meg, a három verzióból, (van gyerekmenü – nincs színező, nincs gyerekmenü – van színező, se gyerekmenü – se színező) a középső számomra a leggyerekbarátabb. Hogy miért? Mert ők tényleg gondolnak a gyerekekre: teljesértékű emberként kezelik őket, egyben is felkínálják a szülőnek a lehetőséget, hogy integrálják a gyereket a társaságba, és őket is a normál menüből kínálják ahelyett, hogy elveszíti megint a “paradicsomos tészta-halrudacska-rántott húskrumpli” Bermuda háromszögben.

Színező jöhet, gyerekmenü nem!

Kézbe vesszük a menüt. A kicsivel szerencsénk van: többnyire mindenre nyitott, olvasni sem tud még, és az identitásfejlődése sem tart még azokon a szinteken, mint a nővéréjé, aki tízévesen már komolyan küzd az integritásáért, az önállóságáért, a szabadságáért, ami törekvéseket e téren is a “minden vagyok, csak az nem, ami ti”, kiskamasz csakazértis/csakazértsem elvek dominálnak. Csuriban ülök izzadó térdekkel a székemen, hogy csak jól válasszon, nem valami egészségtelenre bukjon, én meg meg tudjam állni, hogy belepofázzak, még a szemhéjamat se rebbentsem, mert azzal tuti elrontom… és megvan: bőrén pirított fogasfilét választ karfiolkrémmel – de csak miután a desszertoldalt átpásztázta. Valami csak ragadt. A kicsinek báránybordát kérek salátával. Amíg a rendelések megérkeznek, készülnek a gyerekrajzok. Sokáig ez a ténykedés sem köti le őket, pláne ha éhesek. Viszont ha megjön a tányér, onnantól készüljünk fel rá, hogy nem időmérő edzésen vagyunk, és mondjunk is le minden további esti programról, mert elkezdődik a nyammogás, meg a három falat utáni “köszönöm, nem kérek többet”. Nem úszom meg (mondjuk ők sem) – elborul az agyam…. Egyetlen percre csak… Elmormolok egy nem nyomdaképes mondatot, majd átveszem az irányítást, és némi ráhatás nyomán a végére ugyan kiürülnek a tányérok, de addigra az ólomlábakon haladó perceket kitöltendő vagy mi szaladunk túl észrevétlenül a betervezett fröccsmennyiségen, és parádés jókedvünk lesz, vagy bele-belebóbiskolunk a vacsorába (ebédelni tilos gyerekkel – oda a napos délután!).

Hurrá desszert!

Jön a desszert. Felgyorsul a tempó. Mi több, kapkodjuk a fejünket. Még asztalt sem ért szinte a tányér, már csontüres. Mi üres?! Tök tiszta. Na, persze… Nyilván, ha én is sült krumplit, pizzát, tésztát, rendeltem volna a kölyköknek, megspórolták volna nekem az időt. Nyilván. De én inkább rászánom azt az órát arra, hogy táplálót, változatosat, ízleteset, ne adj isten ínyencet diktáljak be a gyerekeknek, Így nem kérdés, hogy nyár végén a megszaporodott fagyi gombócok mellett is rájuk megy a nadrág, és erőtől, egészségtől kicsattanva kezdik majd meg a vitaminhiányos őszi-téli szezont, és tovább formálódik az ízlésük. Igenis szempont! Úgyhogy, kedves Szülőtársak, sok kitartást, kellemes nyaralásokat kívánok! Hajrá!