Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: www.facebook.com

Scarlett Johansson, a tökéletes háziasszony

Az egykori szexbomba mára, saját bevallása szerint unalmas hétköznapi életet él, hiszen legkedvesebb esti elfoglaltsága a konyhába szólítja: imád főzni a mindig éhes férjének. Felköt egy kötényt, birtokba veszi a konyhát, bekapcsol valami jó kis zenét és egy pohár bor társaságában összeüt egy finom kis frittátát.
2015. július 21.

A színésznőről ha eddig nem is tudtuk elképzelni, hogy remekel a konyhában főzőtudományával, mostantól kénytelenek leszünk elhinni. Scarlett terápiás jelleggel vesz részt a konyhai műveletekben: egy fárasztó nap után nincs is jobb stresszoldó számára, mint összedobni valami finomat a családnak vagy a barátoknak.

Filmek, menük, ízlések

Mivel Scarlett nem csak nagy hollywoodi filmekben vett részt, hanem megtalálják a kis költségvetésű, művészfilmek is, van bőven összehasonlítási lehetősége a forgatások alatt kínált menükről. Egy biztos, az étel minősége és változatossága nem a költségvetés, sokkal inkább az adott producer ízlésének függvénye. A Nem kellesz eléggé című film alatt például, ahol többek között Drew Barrymore is producerkedett, minden nap egy kulináris meglepetés volt: nyers ételekkel, taco bárral, csokiszökőkúttal és hasonló őrült ötletekkel tették kellemesebbé a filmkészítők dolgos hétköznapjait.
Nagy csalódás volt azonban a spanyol kiruccanás a Vicky, Cristina, Barcelonával. Az amerikai színésznő ugyanis biztosra vette, hogy fantasztikus gasztronómiai élményekben lesz majd része a forgatás alatt, ehhez képest minden túl sós és zsíros volt.
Hasonlóan szerencsétlenül járt Skóciában is, ahol egy kis film forgatásán, a stáb tagjai hetekig nem tudtak szabadulni a hal-krumpli-káposzta kombótól.

Csajok egymás között

Nem is hinnénk, de a világ legszexisebb és legirigyeltebb hölgyei is, ha összejönnek, dumcsiznak olyan hétköznapi dolgokról, mint a ki mit főzött otthon, a gyerekek mit szeretnek és a férjeiket milyen tuti kajával tudják levenni a lábukról. Nem történt ez másképp Scarlettel és Gwynethtel sem, a Vasmeber 2. felvételei közben. Egész idő alatt be nem állt a szájuk, végig a sütés-főzésről csacsogtak, végül Scarlett megosztotta kolléganőjével annak a vegán csokis-banános muffinnak a receptjét, amit a forgatás előtt dobott csak úgy hirtelen össze, és vitt magával az éhező munkatársaknak.

Bajnokok reggelije: Frittata Scarlett Johansson módrascarlett2

Hozzávalók:3-4 főre

6 tojás
3 ek tej és tejszín
só, bors
10 dkg főtt burgonya, szeletekre vágva
10 dkg sült szalonna, kockára vágva
snidling
7 dkg gruyere sajt, kockára vágva
5 dkg parmezán

A tojásokat felverjük, összekeverjük a sült szalonna kockákkal, a főtt krumplival, a sajttal, a snidlinggel és a tejszínnel.
Egy kevés vajat olvasztunk meg a serpenyőben, ráöntjük a tojásos keveréket és közepes lángon palacsintaszerűre sütjük az alját.
Megszórjuk parmezánnal, majd 10 percre a sütőbe rakjuk grill fokozatra és aranybarnára sütjük.

/ Forrás: www.foodandwine.com; www.theguardian.com/
             

Megosztom barátaimmal

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!