Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Pataky Péter - séf a világ körül

Pataky Péter 2015 áprilisa óta vezeti az Ízes életet Mautner Zsófival felváltva. Zsófi izgalmas nemzetközi ihletésű receptjei mellé Péter a magyar konyha klasszikusait hozza, természetesen saját arcára formálva.
2015. október 2.

Pataky Péter itthoni séfkarrierjét 2012 áprilisában kezdte a debreceni IKON étteremben. Bár már gyermekkorában is vonzotta a konyha világa, mégsem szakácsként kezdett. Tíz évig disc jockey volt, és csak ezután jött a gasztronómia. 2008 tavaszán döntött és váltott. Angliába utazott és egy étteremben kezdett dolgozni és tanulni, mindezt úgy hogy előtte itthon nem dolgozott étteremben. Ám hamar kiderült, hogy jól döntött, és megtalálta hivatását, amit azóta is szenvedélyesen szeret. És legfőbb célkitűzése a magyar konyha értékeinek újszerű megmutatása az IKON étteremben éppúgy, mint az Ízes életben. De természetesen szívesen inspirálódik utazásai közben is, erről is mesélt a Portrépercekben:

Két konyha, két világ – egy műsor

Számos vendégeskedés után Péter idén tavasszal Mautner Zsófi váltótársa lett az Ízes élet konyhájában, ahol tökéletesen kiegészítik egymást, erről a Reflektorban így beszéltek:

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Konyhai inspirációk Mautner Zsófitól

Konyhai inspirációk Mautner Zsófitól

Naponta látjuk megnyugtató mosolyát, figyeljük, ahogy otthonosan nyúl a fakanálért, magabiztosan sóz és könnyedén átforgatja a piruló krumplit. Egyszóval belopta magát a mindennapjainkba és menniyre jól is van ez így. De honnan szerzi Zsófi az ihletet, mi jelentette számára az inspirációt? Megkérdeztük.
A gluténmentes hétköznapok - Interjú Kollár Anitával

A gluténmentes hétköznapok - Interjú Kollár Anitával

Kollár Anita saját jogon lett a gluténmentes táplálkozás szakértője. Azóta, hogy felfedezte gluténérzékenységét sok év telt, megjelent egy receptes könyve is a témában. Kezdetekről, kihívásokról, örömökről kérdezzük állandó szerzőnket.
Konyhai kérdéspárbaj két győztessel - Mautner Zsófi és Pataky Péter

Konyhai kérdéspárbaj két győztessel - Mautner Zsófi és Pataky Péter

Mivel Mautner Zsófi és Pataky Péter váltótársak, ezért csak ritkán találjuk őket közös konyhában. Éppen ezért leptük meg őket ugyanazzal a kérdéssorral, kíváncsiak voltunk az összhangokra, rímelésekre, de persze a különbségekre is. Inspiráció, vendéglátás, alapanyagok és sok-sok hasznos tanács a kezdőknek: vigyázz és kész!

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!