Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123RF

Nigella Lawson tippje: erre is jó a vöröshagyma héja

2019. március 26.

Húsvét közeledtével tojásfestésre szoktuk használni a vöröshagyma héját, Nigella Lawson azonban most nem erre hívta fel a figyelmet. Egy twitter bejegyzésben osztotta meg olvasóival szuper hagymahéj megmentő trükkjét, a kulcsszó az alaplé.

 

Elmondása szerint ha alaplevet készít, akkor eleve nem pucolja meg a hagymákat, hanem a többi zöldség mellett így, héjastól teszi a lábasba. A héj kifejezetten szép színt ad az alaplének, valamint némi plusz ízzel is gazdagítja. A külső héjrétegeket praktikus eltávolítani – javasolja, hogy sérült és piszkos héjdarabok ne kerüljenek az alaplevünkbe. És ezután is tanácsos persze alaposan lesikálni a hagymákat.

Amiatt sem kell aggódnunk, hogy a héj „lebomlana” főzés közben, annál sokkal szívósabb. A művelet végén egyszerűen szűrjük le az alaplevet, a héjat felfogja a szűrő.

 

Ahogy Nigella Lawson, úgy mások is kísérletet tettek a hagymahéjak kreatív felhasználására, íme egy csokor ötlet, ha esetleg az alapléből ezentúl is kihagynánk.

 

1. Pirítás

Ha fokhagymát pirítunk, hagyjuk rajta a héját. Védőréteget képez, így a belső rész puha marad, továbbá az egészséges tápanyagokat sem veszítjük el.

 

2. Tápláló rizs

Alapos mosást követően keverjük a készülő rizsbe, főzés közben magába szívja a hagyma vitaminjait. Amikor a rizs elkészült, egyszerűen vegyük ki a héjdarabokat.

 

3. Keverjük a házi kenyér tésztájába

Mozsárban törjünk össze egy teáskanálnyi hagymahéjat, és keverjük a kenyér tésztájába egy kis extra ízért. Fontos, hogy tiszta és por állagú héjat adjunk csak a tésztához.

 

4. Izomgörcsök ellen

A hagymahéjat főzzük bő vízben 10-20 percen át, majd szűrjük le, és fogyasszuk el lefekvés előtti teaként. Segít kioldani a görcsöt az izmainkból.

 

5. A jó alvásért

A hagymahéjból készült főzettel nem csupán a görcsök ellen vehetjük fel a harcot, a pihentető alvást is elősegíti.

 

6. Növényápolás

Ha a növényeinknek készítünk házi trágyát, tegyük bele nyugodtan a hagymahéjakat is.

 

7. Húsvéti tojás és textilfesték

A vöröshagyma héja kiváló tojásfesték, sőt a textíliákat is éppen olyan jól megszínezi.

 

8. Hajfesték

A hagymahéj természetes hajfestékként is használható, aranybarna színt kölcsönöz hajkoronánknak. A héjakat 30-60 percen át főzzük, majd hagyjuk állni egy éjszakán át. Másnap szűrjük le, és a folyadékot öntsük a tiszta hajunkra. Hagyjuk hatni 30 percig, majd alaposan öblítsük ki.

 

9. Viszkető bőrre

A hagyma és fokhagyma gombaölő hatással bírnak, ezért különböző bőrproblémák esetén meglepően hatékonyak. Főzzük meg, majd a főzetet alkalmazzuk a problémás helyen.

 

Forrás: Good Housekeeping, Farmer’s almanac

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Hogy használd a zöldség és gyümölcshéjakat

Hogy használd a zöldség és gyümölcshéjakat

Sára elárulja, hogyan mentsük meg a gyümölcsök és a zöldségek héjait kreatívan.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!