Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123 RF

Nem mindegy, hogyan tároljuk

2018. december 17.

Túlvásároltuk magunkat egy-egy alapanyagból? Bizony ez mindenkivel megesik, az ünnepek előtt pedig különösen hajlamosak vagyunk „bespájzolni” a megszokottnál jóval több ételt. A helyes tárolással spórolhatunk is, hiszen ha hosszabb ideig eláll egy élelmiszer, nagyobb eséllyel fogjuk felhasználni.

 

Piros fűszerek

A majdnem minden magyar háztartásban alapfűszernek számító pirospaprika, a csili és a cayenne-bors jobban megőrzi élénk színét és frissességét, ha a hűtőben tároljuk. Ellenben hő és fény hatására veszíthet szép pirosasságából és intenzív aromájából.

 

Méz

A mézet viszont nem jó hűtőbe tenni, hiszen ha így járunk el, kikristályosodást fogunk tapasztalni. Ha már megtörtént a „baj”, akkor se essünk kétségbe! Helyezzük a mézet lezárt üvegedényben egy lábasba, és öntsünk alá vizet. Tegyük fel a tűzhelyre, és melegítsük addig, amíg a víz gyöngyözni kezd. A hő hatására a kristályok feloldódnak.

 

Bor

Maradt egy megbontott palack bor az előző napi vacsoráról vagy partiról? A lehető legjobban dugaszoljuk be az üveget, és mehet is a hűtőszekrénybe. A hideg megóvja a bort az oxidációs folyamatok beindulásától, így a következő napi vacsorához is tökéletes lesz.

 

Avokádó

Amennyiben kissé éretlen avokádót vásárolunk a piacon, egyszerűen hagyjuk szobahőmérsékleten, pár nap alatt szépen be fog érni. Meggyorsítanánk a folyamatot? Tegyük papírzacskóba egy alma vagy egy banán társaságában, így az etilén hatására hamarabb válik fogyaszthatóvá. Ha pedig avokádónk már érett, mi azonban mást terveztünk a napi menübe, a tartósításra ugyancsak a hideg, azaz a hűtőszekrény lesz a megoldás.

 

Citrusfélék

A narancs, a citrom, a lime és grapefruit is a hűtőszekrényben vagy a hűvös spájzban érzi magát a legjobban. Aki gyakran használ a főzéshez citromlevet, annak érdemes a gyümölcsöt kifacsarni, majd a levét jégkockatartóba önteni, és a mélyhűtőben tárolni. A lehető legpraktikusabb megoldás, így garantáltan nem fogadnak majd bennünket rohadó felezett citromok a hűtőszekrény zöldséges fiókjában.

 

Sajt

Érdemes sajtpapírban vagy más porózus, lyukacsos szerkezetű papírban tárolni a hűtőben. Ha ugyanis szorosan betekerjük a sajtot műanyag csomagolópapírba, nem jut elég oxigénhez, így könnyen és gyorsan kiszáradhat.

 

Vaj

Hűtőben kb. 4 hónapig áll el, a fagyasztóban, jól becsomagolva viszont ennél jelentősen hosszabb ideig, akár egy évig is. A nagyobb tételben vásárolt vajat porciózzuk fel, és már mehet is a fagyasztóba.

 

Friss fűszerek

Petrezselyem- vagy kaporcsokrunkat mossuk meg, majd papírtörlővel alaposan itassuk le, és hagyjuk megszáradni. Egy befőttes üveg aljába tegyünk pár ujjnyi vizet, állítsuk bele a növényeket, majd fedjük le az üveget. Hűtőben tároljuk.

 

Forrás: Reader’s Digest

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Így tároljuk a házi készítésű fagyit!

Így tároljuk a házi készítésű fagyit!

A saját készítésű mindig finomabb, ne hagyjuk tönkremenni! Íme 5 mód
Így tárold a kávéd!

Így tárold a kávéd!

Egy apró trükk, amit csak kevesen ismernek

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!