
Mitől vidám a Mikulás?
A kulinárisan jobbára alávaló, de financiálisan innovatív – lásd elfekvő készletek elpasszolása, kellemetlen íz maszkírozása fűszerekkel – forralt lőre eredetét és hamisítatlan receptjét már-már hagyományteremtő jelleggel minden civilizált európai nemzet magáénak vallja. Valódi hungarikum, osztralikum, dánikum. Elég egy zengzetes, mások számára nehezen kiejthető név, és kész a legenda. Nekünk ilyen nincs – a forralt bor elég gyalogos. Szomszédaink ügyesebbek voltak. A német és elzászi testvéreinknél fogyasztott Glühwein ragyogó bort jelent, állítólag az izzó vasról kapta a nevét, amivel régen forralták. Minden olyan fűszer mehet bele, amit már nincs kedvünk narancsba szurkálni Mikulás környékén: fahéj, szegfűszeg, csillagánizs, vagy bourbon vanília rudacskák. És persze citrom és cukor. Régiótól és büdzsétől függően fehérborból és gyümölcsborból is készülhet.
Rumos, cukros
Személyesen is megtapasztaltam egyszeri élményként a nagy egyesített kelet-nyugat-német attrakciót: a piás karácsonyi tüzijátékot. Másnéven Feuerzangenbowle, avagy tűzfogóbólé. Ez amolyan német humor, és egyúttal egy fergeteges, 1944-ben bemutatott vígjáték címe – milyen ízlésesen hangozhatott ez, amikor fél Európa égett, mint a rummal locsolt cukorsüveg, amit a bólés tálban kevert Glühwein tetejére raknak egy fém tartóban, hogy csorogjon bele sisteregve. Síelés után talán érdemes, egyébként geil.
Randi a kis hableánnyal
Északon, érthetően, még jobban kedvelik a meleg bort. Glögg, gløgg, glögi – ez a buggyantott bikavér skandi verziója, amit egyébként mentes változatban is készítenek gyümölcsléből. Fűszerben és maligánban is bátrabbak nálunk: kardamom és keserű narancs mellett vodka vagy konyak is löttyinthető bele. Hogy ne üssön akkorát, és ne akarjuk egész éjjel a Kis Hableány szobrát szorongatni habogva a koppenhágai öbölben, eszegessünk mellé mazsolát, hántolt mandulát, gyömbéres kekszet, vagy – ha még ki tudjuk mondani a nevét – Aebleskivert. Ez tulajdonképpen talkedli fánk, csak a dánok azt nehezen tudták kimondani, így lett Æbleskiver. Mondom: Æb-le-ski-ver! Almagerezdet jelent, logikus, hiszen alma nincs benne egyáltalán, nem is nagyon édes, ezt kompenzálandó eperlekvárral eszik a glögghöz. A svédek még szofisztikáltabbak: sáfrányos mazsolás mézeskalácsot tukmálnak hozzá. A norvégok ebben is észak skótjai, megelégszenek a tejberizzsel.
Almás, boros
Ha nem ragaszkodunk a szőlőléhez, a forralt almabor sem utolsó. Ősi, dél-angol szokás szerint narancshéj, szerecsendió, szegfűszeg, fahéj társaságában forrpont alatt gyöngyözve legjobb az édes vagy cukrozott cider, a pohár tetejére kétszersültet tegyünk mártogatósnak. Nagyon elvetemült hagyományőrzők és druidák ale típusú sörrel tehetik mindezt, sült almát utána küldve, de ez már az ayawaska európai megfelelője. Apropó, a forralt bor az újvilágban is megvetette szépen a lábát, rengeteg helyi variációban. Favágáshoz kockás ingben, kis kefebajusszal, kifejezetten ajánlott a kanadai Caribou. Nem nehéz kitalálni: juharszirup édesíti a meleg vörösbort. Fűszerrel ne szennyezzük, viszont a hidegre való tekintettel énekelni kezdett… nem egészen, azt csak a második pohár után, előbb öntsünk hozzá égetett szeszt, leginkább albertai rozspálinkát (Canadian Rye). Ha reggel azt érezzük, hogy nagy, lapos agancsunk nőtt, ne ijedjünk meg, az előző éjszakai karibu a felelős, majd elmúlik. Hölgyekre kifejezetten veszélyes a juharszirup likőrös zamata miatt. Ne feledjük: a karibu az egyetlen szarvas, amelynek nősténye is agancsot növeszt! A forró pia a mégoly óvatos japánokat sem kíméli. Náluk Tamagozake névre hallgat, és stílusosan sake avagy rizspálinka az alapja, amit cukorral forralnak, majd tojással ütnek fel. Őszintén, valahol az Advocaat tojáslikőr, az erőleves és a meleg eperpálinka rézeleje határvidékén evez a Tamagozake. Tanácstalan vagyok, hogy Oszakától nyugatra iható-e egyáltalán.
Kávéból is
Biztosabb tipp, kéznél van, macera nélkül és nehéz elrontani: a csodás, forró kávékoktél. Nem igaz, nagyon el lehet szúrni, csak kevesen veszik észre. Vigyázzunk ezzel is, a koffein és az alkohol együtt elintézi, hogy lemaradjunk a csendes éjről. Én magam a nyolcvanas évek végén kis híján Prágában végeztem be rövid pályafutásomat egy ominózus és veszetten hideg november hetedikén. Potom koronáért fél tucat irská káva és ruská káva tartott életben – egy darabig. Az nettó hat hosszú kávé, három feles whiskey és három vodka, cukorral és tejszínnel turbózva, szépen elosztva a nap folyamán. Otthon is szép eredményeket tudunk elérni, ha sikerül jó kávét csinálni. Leginkább a lenyomós French press kávéfőző ajánlott, bele valamilyen karakteres, de nem túl sötétre pörkölt kávé durvára őrölve. Egy szép, csokoládés Nicaragua, vagy valami vad, gyümölcsös kenyai, cefrés etióp – mindenképpen alkalmazkodjunk a használt szesz ízéhez, és tálaljuk talpas, füles “írkávés” pohárban. Némelyik elviseli a frissen vert tejszínhabot is. Lássuk a variációkat, mit tegyünk bele a kávén kívül:
- Barbados – sötét rum és kávélikőr, tejszín, csokival megszórva
- Karibi – Amaretto likőr, világos rum, tejszín, mandulaforgáccsal díszítve
- Csuhás – Frangelico mogyorólikőr, mentalikőr, forró csoki
- Sífelvonó – barackpálinka, kókuszos rum, tejszín, forró csoki, kókuszreszelékkel szórva
Sok vidámságot okozhatnak ezek a forró piák, de még több fejfájást is. Igyunk kulturáltan és felelősséggel. De tényleg! Decemberben is.