Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Mini Piknik Pie variációk

Az előző bejegyzésben sorra vettük az alap ‘pie’ tésztákat, most pedig két, nagyon egyszerű, piknikhez is kiváló pie tölteléket mutatok meg. Az egyik egy vega, a másik egy igazi, tömör, klasszikus angol, húsos verzió. Pikk-pakk el lehet készíteni: csak egy muffin tepsi kell hozzá!
2015. június 29.

Fetás-medvehagymás pie

Hozzávalók:

25 dkg feta sajt
1 csokor medvehagyma
kevés olívaolaj
bors
1 csokor petrezselyem
1 tojás

Egy mély tálban kevés olívaolaj hozzáadásával jól gyúrjuk össze a fetát, az apróra vágott medvehagymát, a petrezselymet és szórjuk meg frissen őrölt borssal.

Készítsünk forró vizes tésztát.

A muffin tepsit vékonyan kenjük be olívaolajjal. A tésztából egy nagyobb pohár segítségével szaggassunk akkora darabokat, hogy a muffin forma falát is szépen befedje.
A fetás keverékből gyúrjunk apró golyókat, helyezzük a formába, majd a tésztával takarjuk be. A szélénél a tésztát jól csippentsük össze.
Kenjük le a pitéket a felvert tojással és a 190 fokra előmelegített sütőben, 25-30 perc alatt süssük aranybarnára.

 

Klasszikus angol ‘Porky Pie’

30 dkg darált sertéshús
1 szál friss kakukkfű
2 ek worcestershire szósz
1 csokor petrezselyem
1 szál újhagyma
1 kk angol mustár

bors

Hasonlóan a vega verzióhoz a petrezselymet, az újhagymát vágjuk apróra, majd az összes hozzávalóval gyúrjuk jól egybe.

A fent említett módon, muffin tepsiben, forró vizes tészta alapon, 190 fokon, 30 perc alatt süssük készre.

További elengedhetetlen kellékek a pie-piknik mellé:

angol zellerszár, cheddar sajt, retek, csemege uborka, füstölt sonka, koktélparadicsom és egy üveg jófajta rozé!

Megosztom barátaimmal
Nagy Sándor

Nagy Sándor receptje

Szerkesztőink kedvencei

Gyere velünk, hozz plédet, jó lesz! Piknikszezon indul!

Gyere velünk, hozz plédet, jó lesz! Piknikszezon indul!

Hódítás a pléden is, hiszen Nagy Sándorral körbejárjuk a szabadban és kiskosárból is remekül fogyasztható falatokat. Tippek és fantasztikus receptek az élvezetes piknik jegyében.
Csodálatos tésztavariációk pitére - Egy pie, hat alap

Csodálatos tésztavariációk pitére - Egy pie, hat alap

A pie, azaz az angol pite különleges és roppant praktikus találmány. Menjünk végig a sütéséhez használt tésztaféléken, megéri, hiszen utána az alaőpok variálása okán ugrásszerűen gazdagíthatjuk a repertoárunkat!

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!