És ha nem, akkor miért nem? Megégessük-e azokat, akik disznóhúsból csinálják? Előre szólunk, semmiképp, mert hiszen abban a gulyásban is a múlt lakik. (Vagy ha nem, hát nem.)

Gulyásfőzéshez úgy kezd az ember, hogy – akár a viaszkos vászonnal borított kerti asztalt a telken, melyet a legyek már kissé megtaláltak illetlenül pettyelni – lelkét tisztára mossa, és bevall.

A mi nagyanyánk kenyérrel ette a görögdinnyét.

Nyilván, mert a görögdinnye szaftos étel, így tehát kenyérrel kell enni, érted, ha nyár van, akkor aratás van meg fecskesuhanás, ha pálinkafőzés (hozott cefréből), akkor másnaposság, mindennek kijut, ami jár, ha szaft tehát, akkor kenyeret eszünk mellé, pont. Nem voltunk hagyománykövető család sosem, illetve pont, hogy a saját hagyományainkból nem engedtünk, hiszen minálunk MINDENHEZ kenyeret fogyasztott a család, de értsd: mindenhez, igen, a kenyérhez is. És ez annyira stimmel, mint az, hogy ha kijelentjük: a mi konyhánkba (v.ö: nagyanyám konyhája) kerülhetett be bármiféle konyhai matéria a spenóton keresztül a barátfülén át apám Simsonjának motorblokkjáig, az tutira valamilyen disznóalkatrész sütött/főzött végtermékeként indult végül a hason keresztül vezető sárga köves úton a szívünk felé egyenest.

Ja, mert nálunk (v.ö.: kenyér + görögdinnye) a gulyás disznóból készült.

Miért, te miből vagy, tuti nem abból, amit magadról gondolsz, szóval pszt, ha egy mód van rá, ha kérhetem, lehet befogni a gasztrovigéc száját, aki a melledből csámcsogva dörömböl kifelé, hogy marha. Mi disznóval ettük doszt, de attól még a mi gulyásunk is gulyás, sőt, a gyerekkorunk is gyerekkor, ésatöbbi. Hamis gulyás, de úgy, hogy igazi volt.

Lélekmosás off.

Legényként később (főleg az albiban) fehérmájpuhítóként funkcionált a gulyásleves – házibulis 1.0, igazából sec-perc megvan, háromsörös étel: 1 kg krumplit pucolsz, szisszentesz egy sört (konyhakéssel), hús pedig (na milyen) tuti volt a mélyhűtőben, bár ez mielőtt nagyanyám lefagyasztotta, még mákosgubaként töltött be állást minálunk, érdekes, de megszoktuk a csodát, a nagyanyám keze alatt mindenből karaj lett, vagy lapocka, vagy oldalas, falusi mirákulum, de mi most úgyis be fogunk rúgni, szóval egészségünkre. Fél üvegnyi sör: le van pucolva a hagyma, a sárgarépa kicsit hajas marad, a fehér is, de ŐK is be lesznek rúgva, szóval tök mindegy, zöldpaprika akad még, paradicsom nem, Bandika, a milánba ha lemennél légy szíves. Kedvenc fotós gasztro esztrádműsorunk, az Ezt A Szádba dagerrotípiáján azt az áldott pillanatot örökíti meg, amikor elfogyasztottunk már két és fél sört, a vöröshagymát zsíron (!) megríkattuk kicsinyt, mellé tettük a húst (lehet marha, nem vitatkozunk), majd miután összemixeltük a cuccot a gasztronómia dj-pultján (így keverve belőle hastáji zenealapot), pirospaprikát szórunk rá, egybetesszük a többi zöldséggel, és vízzel kívánunk neki jó éjszakát. Majd két sör múlva örültünk neki, hogy nézzed már, piros, szaga van, illata, gomolyog a gőz, és hát mit tagadjuk, jó. Van isten, és most egy gulyásból integet.

Ne féljetek fiatalok kipróbálni. Fehérmáj puhításról beszéltünk, és valóban arról van szó – nehéz ellenállni olyan férfinak, aki nemhogy a lakását, de még a szabad félóráját is arra áldozta, hogy Katalinnak, Grétinek vagy Flórának jó legyen. Ha – miközben a Youtube-diszkóból üvölt a Lonesome Town – a fülébe súgod, hogy a gulyást, azt te, és a szíved, az most mind csak ő, mert úgy tele van vele, akkor a győzelem garantált.

Vagy nem.

De nem lehet minden dinnye mellé kenyeret falni.

A fotót az Ezt a szádba közösség készítette.