Pamela Druckerman Nem harap a spenót – Gyereknevelés francia módra című kötete pontosan azt nyújtja, amit a címe ígér. Az amerikai szerző egy hirtelen jött szerelem okán költözik – majd szül két gyereket – Párizsba. Bár a legtöbben erre vágyakozva felsóhajtanak, az író kevésbé éli meg ezt az állapotot áldásosnak. A könyv egyik nagy előnye pont ebből fakad. Druckerman őszintén és szórakoztatóan önreflektív, beleértve a vágyálom elvárásokat is, amiknek ő sajnos nem tud teljes egészében megfelelni. 

Túl a spagettin

A könyv alapvetően egy roppant szimpatikus gyereknevelési iskola bemutatása, ami úgy tűnik, hogy az egész francia nemzetet jellemzi, sőt, állami támogatást is kap úgy elméletben mint tettben (beleértve pénzjuttatásokat is). Ennek a nevelési rendszernek pedig igen fontos részét képezi az étkezés. Ugyan a kötet csak pár oldalon tér ki részleteiben a gyerekek étkezéssel kapcsolatos nevelésére, annak a pár oldalnak minden mondata aranyat ér és irigységet vált ki. Egyrészt kiderül, hogy arrafelé nem szokás külön menüt készíteni a gyerekeknek. A nálunk is elterjedt csibefasírt-sültkrumpli-paradicsomos spagetti szentháromság maximum egy középkategóriás étteremben kerülhet a gyerekek elé (de még ott sem támogatja a pincér), az otthon melegében azonban kizárt.

Zöldségkommandó

A francia anyák sokféle ételt, és főleg zöldséget adnak a gyerekeiknek, akik így egészen kis koruktól rengetegféle ízzel találkoznak. Ráadásul ez nem egy szélmalomharcot jelent a közétkeztetés túlfőzött krumplijával, kenyérrel bélelt sovány ebédjeivel és cukrozott főzelékeivel szemben. Messze nem. Külön szakácstanács van, ami rendszeres időközönként ülésezik, hogy megvitassa az óvodai és iskolai menüt, amiben a sült cékla és a különböző sajtok teljes természetességgel szerepelnek. Ha pedig ez még mindig nem tenné világossá a francia anyák számára, hogy naponta ízleteset és változatosat főzni hasznos, akkor biztos hogy a kezükbe akad egy minisztériumi brossúra, ami mind a főzés, mind a sokféle zöldség fogyasztás fontosságát kedvesen elmagyarázza. Ebbe a magyarázatba beletartozik a metódus is, ami körülbelül annyiban foglalható össze, hogy adjunk sokszor, sokféle zöldséget a gyerekeknek, akkor is ha elsőre nem eszik meg, mert majd idővel hozzászoknak az ízéhez és megszeretik.

Persze lehet mondani, hogy hogyne, biztos Párizs külvárosában is mindenki így eszik, és valóban, a kötet a párizsi középosztály szokásait tárgyalja. Ugyanakkor mégis csak az a helyzet, hogy még a francia szüreti munkások is háromfogásos ebédet és egy órás ebédszünetet kapnak. Bár több évszázados előnyt nehéz behozni, azért a könyv egyik sokszor visszatérő mondatát érdemes megfogadni: megenni nem kell, de megkóstolni kötelező!

Pamela Druckerman: Nem harap a spenót ‒ Gyereknevelés francia módra, Libri Kiadó, 3490 Ft