Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Miért egyél almát minden nap?

“Minden nap egy alma, és a doktor alhat ma” – ám nem csak ezért népszerű gyümölcs az alma. Finom, sokféle, olcsó és szinte egész évben elérhető. Na de melyik alma és mikor?
2016. május 2.

Az almákat érési idejük szerint három nagy csoportba sorolják: nyári, őszi és téli alma. Egy érési időszakban természetesen többféle alma terem, sőt ugyanazon fajtának adott esetben van nyári és őszi verziója. Szóval ha az van kiírva a kofánál, hogy nyári alma, még nem kerültünk közelebb ahhoz, hogy milyen almát is árul ő? Az érési időszakok azonban jó útmutatók azt illetően, hogy hazai vagy külföldi almával van-e dolgunk. A nyári almák legkorábban június végén szüretelhetők és augusztus közepéig tart a szezonjuk. Ezt követik az őszi almák, melyek érése az augusztus közepétől szeptember közepéig tartó szűk időszakra esik, majd eljön a téli almák ideje, melyek szüreti ideje egészen október végéig húzódik és megfelelő körülmények között, akár több hónapig is eltarthatóak, sőt van köztük olyan, amelyik csak több hónapos tárolás, utóérés után éri el a fogyasztható állapotot.

Jonatán

Helyesen Jonathan, de kicsire nem adunk. Mint minden alma, ez is többféle fajtaváltozattal rendelkezik. Kemény húsú, roppanós alma, íze egyszerre édes és savanyú. A színe piros, de az egységesen piros bőrt, fajtától függően, pettyek, csíkok sárgás részek is tarkíthatják. Őszi alma, de a Jonathan M. 41 akár 4-5 hónapig is jól tárolható. Mondjuk háziasszony legyen a talpán, aki egy standon kiszúrja az M. 41-et.

Jonagold

Ez az alma a téli almák Superman-je. Hozza a magyar ízlés szerint elvárt piros alma outfitet, a húsa puha, az ízét pedig egy helyütt nemes egyszerűséggel kiválónak titulálják. És ha mindez nem lenne elég, akkor íme az eltarthatósági adatok: általában szeptember végén szedik, majd 1-2 hónapos tárolás után éri el a fogyasztási csúcsát, de megfelelő körülmények között akár 10 hónapig is eláll. Ez igen!

Starkingalma_6

A sötét bordó színű, hosszában csíkozott, hosszúkás alakú alma húsa kemény, szájat össze húzó íze pedig markánsan megkülönbözteti a többi almától. Igazi téli alma. Szeptember végén szüretelik, de csak novembertől fogyasztható, viszont onnét kezdve egészen márciusig.

Gála

A hivatalosan Gala névre hallgató, sárgás-narancsárgás színű őszi alma az édes ízű alma rajongóknak lett kitalálva. Édes íze és nem túl kemény húsa miatt sütéshez is kiváló. Szeptember elején szedik, 3-4 hónapig áll el, így ha szerencsénk van, a karácsonyi sütésig kihúzza a termés.

Granny Smith

Íme, egy alma, ami akkor érett, ha teljesen zöld. Előfordulhat, hogy enyhén pirosas az egyik oldala, de akkor sincs vele baj. Ez is egy téli alma, ráadásul egészen április végéig fogyasztható. Itthoni népszerűségét nehéz nem összefüggésbe hozni az amerikai filmekkel és reklámokkal, ahol egy tisztes polgári uzsonna nem képzelhető el nélküle. Ha amerikai almás sütit készítünk, érdemes ezt használni, enyhén savanykás, de nem markáns íze azonban az édesebb magyar süteményekhez nem teszi alkalmassá.

Idared

Az Idared úgy néz ki mint egy turbózott Jonathan, ám míg annak fényes a héja, ennek hamvas. Nagy, kemény alma, enyhén savanykás ízzel. Érési ideje október eleje, nem véletlenül vannak most tele vele a standok, de a szakértők szerint 3-4 hónap utóérés után tökéletes. Szuper téli alma, egészen nyár elejéig eltartható, úgy hogy lesz mit ropogtatni tavasszal.

Goldenalma_2

Golden almából is több fajta létezik, de a fogyasztási tulajdonságaik nagyjából megegyeznek. Sárga húsú, édes ízű téli almáról van szó, ami a szedést követően akár hat hónapig is fogyasztható. A Goldennel egy probléma van: más fajtákkal könnyen összekeverheti a nem gyakorlott szem. Így például a Chardennel (ennek húsa krémszínű, íze cukrosabb, savasabb), amit nem sokkal a Goldenek után szüretelnek vagy az Ozark Golddal, ami viszont őszi alma. Ezt az almát ugyan szeptember elején szedik, viszont 2-3 hónapig hűtve eláll, így ebben az esetben is van időbeli átfedés, viszont az íze kifejezetten savanykás.

Piros alma

Azt gondolhatnánk, hogy a piros alma a leleményes zöldségesek megoldása a ki tudja, milyen fajtájú, honnét szerzett almára, de nem. A nyári almák között többféle Piros alma is megtalálható, mint az Egri Piros, a Ceglédi vagy az Asztraháni piros. Az ízük a savanykástól az egészen édesig húzódik. Tárolhatóságuk viszont nem jó, ha szezonja van, csapjunk le rá.

Nyári fontos

Ezen a néven ritkán találkozni az augusztusban érő fajtával, inkább bezúdítják a nyári alma név alatt futó tömegbe, pedig ez az inkább sárgás, pirossal díszített alma a hivatalos rétesalma. A megtisztelő címre bő leve, jellemzően savas, de mégis inkább jellegtelen íze miatt tehetett szert.

Szabolcsi alma

Sokan siratják a szabolcsi almát, pedig nem nagyon van rá ok. A hektikus tavaszi időjárás ugyan nem tett jót a termésnek, de idén is 300-350 ezer tonna termett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Amit azonban nem árt tudni, hogy ez a mennyiség nem egy fajtából áll össze, a szabolcsi alma megjelölés ugyanis az alma termőhelyét, nem egy bizonyos almát jelent. Eredetileg ugyan egy ott termesztett Jonathan almára (Malus Domestica Borkh) vonatkozott a megjelölés, napjainkban viszont a piaci elvárásoknak megfelelően többféle almát is termesztenek. És hogy honnét szerzünk klasszikus szabolcsi almát? Tessék keresni a Nyári fontost, ugyanis az az!

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Almás krémes házilag

Almás krémes házilag

Az arany színűre, ropogósra sült vékony tésztalapok közé a tejszínes, vaníliás krémre karamellizált alma kerül. Az így elkészült almás krémes egyszerűen felejthetetlen.

Almagolyók

Nem hiszem, hogy létezik ennél egészségesebb és egyszerűbben elkészíthető nass gyerekeknek... és felnőtteknek egyaránt!

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!