Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Forrás: 123RF

Mennyire számít bele a testszagodba, hogy mit ettél?

Legalább nyáron ügyeljünk erre, amikor sokat jövünk-megyünk és izzadunk.
2021. július 21.

Az vagy, amit megeszel – halljuk lépten-nyomon; de belegondolunk, hogy ez a testünk kipárolgására is vonatkozik? Bizonyos ételek erős illatfelhőt árasztanak, melyet az emésztés sem mindig tüntet el, sőt! Első randi előtt például gondoljuk át, mit vigyünk be órákkal korábban a szervezetünkbe. Bő tucatnyi ételt inkább módjával fogyasszunk: egyikük a spárga, melytől némelyek vizeletének a szaga módosul. A kénvegyületek okozzák ezt a fura bukét, ami egyébként teljesen normális jelenségnek tekinthető.

A tojás szintén tartalmaz ként, ami elsősorban szellentés formájában jelentkezhet, ám aki genetikailag nem képes lebontani egy bűzt okozó összetevőt, az akár tetőtől talpig is halszagot áraszthat. A fokhagyma – és a legtöbb hagymaféle – megosztó jelenség: nem csak a szájszag lesz tőle meghatározó, de még a pórusainkat is befolyásolják ezek a kéntartalmú fűszerek. A lencse és a káposzta necces ételeknek számítanak az emésztés során keletkező bélgáz miatt, melyet a rostokat erjesztő baktériumoknak köszönhetünk. Ilyenkor kén-hidrogén szabadul fel, ami a záptojás szagért felelős. Az egyébként szuperegészséges brokkoli ugyanez a kategória, akárcsak a kelbimbó, mely a bőséges kéntartalmával szép, tiszta bőrt biztosít számunkra.

Még a curry is kihat a testszagra, viszont nagyságrendekkel kímélőbb a fentieknél. Az olajban vagy zsírban sült, élelmiszeripar által előkészített termékeket sokáig tart emészteni, és amíg elidőzik a szervezetben a massza, addig avasodásnak is indulhat. Erre a megváltozott leheletből, a böfögésből és a felfúvódásból is következtethetünk.

A cékla a metil-tartalmával okozhat némi halszagot, a kávé pedig a központi idegrendszert ingerli, ami a verejtékmirigyeket készteti munkára. A szájunk is kiszáradhat tőle, amitől a baktériumok szaporodásnak indulnak – ez pedig a szájunk bukéjának nem tesz jót. A tejtermékek szintén problémásak lehetnek: a baktériumok által feldolgozott zsiradék a bőrön keresztül is távozhat, ami meglöki a kipárolgásunkat. Vannak, akik a halételekben előforduló fehérjék közül sem tudnak mindent megfelelően bontani, ami aztán izzadáskor és vizeletürítéskor is érződik, akárcsak ha szóra nyitják a szájukat.

Perzsa

Forrás: eatthis.com

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Ajándékozz illatosat, finomat, ehetőt!

Ajándékozz illatosat, finomat, ehetőt!

Néhány nap, és itt a karácsony, te már rég pánikban vagy, mert elmaradtál az ajándékok beszerzésével, de mire valók a barátok, ha nem arra, hogy segítsenek? Igen, az a jó hírünk van, hogy még mindig nincs késő néhány jópofa, egyedi ajándék elkészítéséhez. És itt az izeselet.hu-n milyen más ajándék is jöhetne szóba, ha nem gasztroajándék?

Napi ajánlatunk

Top videók

Tojásos burgonya

Egyszerű, laktató fogás, ami mellé elég salátát, savanyúságot tálalnod.

Halas melegszendvics

A megszokott tonhalkonzerv helyett ezúttal tengeri halfiléből.

Olívás-fetás csirke

Villámgyors ebéd, ha nincs sok időd főzni.