Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Lencsével a világ körül - Az 5 legjobb megoldás

Ha felébredtünk már a szilveszter okozta kábulatból, szánjunk egy kis időt az új év első napjára is. A korhely leves mellett, ami praktikus lesz a mulatozás utánra, szorítsunk helyet egy-két lencsés fogásnak is. Ti rákerestetek, mi rendszereztük, melyik volt az öt legnépszerűbb lencsés recept, amit az izeselet.hu-n megnéztetek.
2016. január 1.

Akár babonásak vagyunk, akár nem. Akár szeretjük a lencsét, akár nem, biztos, hogy új év napján kerül valamilyen lencsés étel a asztalra, hiszen ez a helyes kis szokás annyira belénk ivódott már, hogy szabadulni sem tudnánk tőle. Meg hát ki akarja megkockáztatni, hogy a következő évben rosszabbul alakuljanak a pénzügyei, mint korábban. Ha csak ezen múlik…

5. Fűszeres vöröslencse leves

Ha a hagyományos magyaros lencselevestől eltérőt szeretnénk alkotni új év napján, mindenképpen próbáljuk ki ezt az egzotikusan illatos, és nem utolsó sorban egészséges vöröslencsés változatot. A levesünk nagyon hamar elkészül, áztatás nélkül is 15-20 perc alatt megpuhul a lencse, a római kömény, a citrom és a menta pedig illatossá varázsolja ezt a hétköznapi fogást.

4. Lencsesaláta

Koranyári lencsesalátaHa nem ebédre szánjuk a lencsét, vagy nem főfogásnak, akkor próbáljuk ki ezt a könnyű lencsesalátát. Akár reggelire, akár január elsején délben előételként és bedobhatjuk. A saláta lelke a vinaigrette:ecet, mustár és olívaolaj. Felaprítjuk és összekeverjük a zöldségeket: bármi jó, amit épp a boltban be tudunk szerezni: retek, uborka, paprika vagy hagyma és zöldfűszerek. Salátával krémes sajtdarabokkal lesz teljes a tálunk.

tarkonyos_lencse_feri3. Tárkonyos lencsefőzelék, curry-s kelbimbóval

Aki maradna a főzeléknél, annak íme itt egy keleties feltéttel felturbózott tárkonyos lencsefőzelék. Szatmári Feritől már megszokottnak mondható a tárkonyos-mustáros ízesítés, amin a curry-s kelbimbóval csavarhatunk egyet és pirított mandulával extrázzuk.

2. Édesburgonyás, lencsés rakott pulyka

Maradt pulykasült Karácsonyról?Bármilyen formában is maradt, szuperül újjáéledhet ebben a rakott egytálételben. Több rétegben sül össze a pulykahús a lencsével és az édesburgonyával. A lencse pedig raguként kerül a tálba, az édesburgonya helyett egyébként bátran használjunk sütőtököt, ha épp az van csak otthon. Az édes, sós zöldséges, húsos ízek kavalkádja.

1. Narancsos kacsacomb, gránátalmás lencsesalátával

Egy igazán szilveszteri hangulatot idéző fogás: a narancsos máztól ropogós kacsacombnak senki sem tud ellenállni. A színes ízkavalkádos lencsesaláta pedig egyszerűen megunhatatlan. Tarhonyával, vagy akár bulgurral turbózzuk a salátát ettől lesz méltó körete a kacsacombnak. A gránátalma édeskés íze jól passzol a narancsos mázhoz. Illatos, fűszeres, bódító.

 

 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Mentás, citromos vöröslencse krémleves

Mentás, citromos vöröslencse krémleves

Citrommal és mentával is készülhet a leves vöröslencséből. A végeredmény, pedig nem is akármilyen: frissítő és ízgazdag.

Napi ajánlatunk

Top videók

Túrós-mustáros csavart rúd

Hétvégére vagy akár a gyereknapi bulira?

Harcsaburger

Kaporral és olajbogyós szósszal, finom harcsafiléből.

Sós rétesszendvicsek

Klasszikus szendvics helyett jöhet rétes uzsonnára?