
Lehetetlen időbeosztás, hőség és stressz - Miért jó mégis séfnek lenni?
Hiába a sokszor marcona külső, a hatásvadász ordítozó jelenetek a dokumentumfilmekben (amelyek amúgy sokszor tényleg így történnek a valóságban is), de a legtöbb séf nagyon egyszerű dolgokról beszél, amikor azt firtatjuk, hogy ugyan mégis mi történik velük, amikor lenyomják az ON gombot?
Szeretet
Jó, hát azt is mondhatnánk, hogy ez szinte giccses, de figyeljünk csak: “Főzni csak szeretettel lehet, attól lesz jó, ha jót akarunk. A nagyi levese is a szeretettől és a tanyasi hozzávalók miatt volt emlékezetes, nem a több milliós konyhatechnikától” – mondja Pataky Péter. És ugyanerről az elhivatottságról mesél Sárközi Ákos is, amikor a szakácskodáshoz szükséges tulajdonságokról kérdezzük: “Könnyen kötök ismeretségeket, tudok alkalmazkodni és soha nem félek a munkától”.
Teherbírás és monotonitástűrés
Ezek nélkül sem megy az ipar, a művészi fázis és a nyugodt alkotás, a menütervezés kreatív szakasza mellett napi szinten kell a stresszt és az egysíkúságot is tűrni, ha úgy adódik. Sőt, Bicsár Attila valami másról is beszél: “Tényleg sokat kihoz az emberből, ki is meríti, miközben inspirálja és elégedettséggel tölti el”.
A morajló erő
Bernáth József pedig azt az erőt említi, ami errefelé löki az embert, és minden nagy tervekkel belevágó fiatal séfnek azt javasolja, hogy lásson világot, tanuljon, kezdje akár elölről külföldön, profi csúcskonyhán, hogy egyértelmű legyen számukra, mit lehet ebből a pályából kihozni.