
Kutikula és körömsánc? Cseppents rá az egészséges ujjvégekért!
Még biológiából rémlik, hogy a kutikula valamilyen bogaras kifejezés: az élő szervezetek kültakarójának a legkülső rétegét hívják így. Az emberi test tekintetében a szarupárkányt, illetve a körömbőrt hívjuk így, ami nem keverendő az eponychiummal (körömágy, hátsó körömsánc). Ahol összeér a köröm és a bőr, ott a bőr egy része már élettelen, a növekedés során kihúzódik a körömágy alól – ez a kutikula átlátszó rétege, amit műköröm felhelyezéskor el szokás távolítani. Az élő bőr viszont védő funkciót lát el: a kutikula lágy része mindig maradjon a körömsánc alatt, hogy meggátolja a kórokozók bejutását. Ezért sem vágni, sem erővel hátratolni nem javasolt. Fürdés után, lágyan hátramozgatni viszont megpróbálhatjuk. A teljes testünk egészségének tükre a körmünk – tartsuk tisztán és szárazon, és ha lehet, szerszámként se tekintsünk ujjvégeinkre. Például a dobozos üdítő felnyitását is máshogyan oldjuk meg. A körömrágást lehetőleg mellőzzük, és a kutikulát se nagyon piszkáljuk: ettől károsodhat a lemez utánpótlása.
A bőrgyógyászok azt javasolják, hogy valamilyen készítménnyel – olaj, ápoló, krém – gyakran hidratáljuk a körmünk környékét, és finoman masszírozzuk is be a tápláló anyagot a célterületre. A gyulladások megelőzése, a köröm körüli bőr lágyítása és a növekedés serkentése is megoldható így. Van olyan olaj, ami az elhalt részeket segít eltávolítani, más fiolák pedig inkább a helyreállítást szolgálják. Mélyebbre szívódó típusúak ragyogóbb lemezt eredményeznek, és a hozzáadott különböző gyógynövény-illóolajok, kivonatok is eltérő előnyökkel egészítik ki az összhatást. A teafa például csíraölő, a grapefruit pedig gyulladások ellen vethető be.
Természetesen csak akkor hidratáljunk, miután már eltávolítottuk a lakkot, ugyanis a legtöbb lemosó olyan összetevőkkel rendelkezik, amelyek szárítják a körmöket – az aceton-tatalmúak egyébként is kerülendőek. Van, aki a biotin szedésére esküszik, ami vitamin a szaruréreg erősítésére szolgál. Ha valaki rendszeresen jár manikűröztetni, akkor megfontolandó beruházni saját felszerelésre, amit mindig magával visz a szalonba. Ha csak azért viselünk műkörmöket, hogy valamilyen problémát elfedjünk, akkor vélhetően csak rontunk a helyzeten. Még az egészséges körműek se viseljenek folyamatosan épített kiegészítőt. Legyünk tisztában azzal, milyen termékeket használunk – vagy alkalmaznak rajtunk – ha esetleg allergiás reakció lépne fel a későbbiekben.
Perzsa
Forrás: aad.org