
Konyhakerti kisokos – így alakítsuk ki fűszernövényeink lakóhelyét
2019. április 5.Lassan átveheti az ablakpárkány szerepét a balkonláda vagy a kert, a jó idő beköszöntével nekiállhatunk a kültéri fűszernövények termesztésének. Mutatjuk a legfontosabb alapokat a szép – és nem utolsósorban finom – „ehető kiskert” megteremtéséhez.
Tervezzük meg a konyhakertet!
Legyen szó balkonládáról vagy kertről, pár tényezőt mindenképpen végig kell gondolnunk, mielőtt eldöntjük, hogy hova költöztetjük a növényeket. Fontos, hogy milyen a terület benapozottsága, tudjuk-e megfelelően öntözni, illetve védett-e a szennyeződésektől, szmogtól, valamint a háziállatoktól. Ne feledjük, a fűszerek az ételeinkbe kerülnek, ezért legyünk különösen körültekintők!
Egynyárit vagy évelőt?
Bizonyos növényeket minden évben újra és újra el kell ültetni, és vannak évelő fajták, amelyek több éven keresztül megmaradnak, teremnek. Ezt is vegyük figyelembe kertünk megtervezésekor, ha kombináljuk a fenti két fajtát, számítsunk rá, hogy az év bizonyos szakaszaiban kertünk egyes részei üresen állnak majd.
Napsütés vagy árnyék
A legtöbb virág és konyhakerti növény szereti a napfényt. Figyeljük meg, hogy a rendelkezésünkre álló terület milyen benapozottságú, és hangoljuk össze a kiválasztott növények igényeivel. A mediterrán fűszernövények – pl. kakukkfű, rozmaring, zsálya – jól bírják a napsütést és viszonylag kevés vizet igényelnek, ezzel szemben viszont az egyik leggyakrabban fogyasztott petrezselyemnek kevesebb napfényre és több nedvességre van szüksége.
Termőföld
Területtől függően a talaj lehet például homokos vagy agyagos, sokszor egyszerűbb termőföldet vásárolni, mint a telken egyébként is megtalálható földdel kísérletezni. Ha zöldségeket és gyümölcsöket tervezünk ültetni, jó minőségű trágyára szintén szükségünk lesz. Ha a fűszerek mellett fákat is ültetünk, jó ötlet lehet talajtakaró kérget vásárolni a törzsük köré. Nem fognak annyira elburjánzani a gyomnövények, és a talaj is jobban magában tartja a nedvességet nyáron, ha van valamilyen talajtakaró a felszínen.
Egyszerű szerszámok
Nem kell rögtön felvásárolni a legközelebbi barkácsáruház teljes kertészeti osztályát, de néhány egyszerű szerszámra mindenképpen szükségünk lesz. Először is kelleni fog egy kesztyű, amely megvédi majd a kezeinket a talajban lévő organizmusoktól, tüskéktől és a kisebb kellemetlen sérülésektől. Szükséges még ásó a gödrökhöz és a gyomnövények gyökeres eltávolításához. Balkonládákhoz elegendő a kézi öntöző, kertbe viszont praktikusabb locsolótömlős megoldásban gondolkoznunk.
Mikor lássunk neki az ültetésnek?
Tervezni már most érdemes, ültetni viszont csak akkor kezdjünk el, ha már nem kell talajmenti fagyokkal számolnunk. Aki türelmetlen, nyugodtan elvetheti a magokat beltéren, majd a jó idő beköszöntével már a kifejlődött palántáit ültetheti át kinti környezetbe.
Mag, palánta kontra cserepes növények
Jó minőségű vetőmagot és palántát egyaránt választhatunk a fűszerkertünkbe, a szupermarketekben vásárolt fűszernövények átültetése viszont nem mindig jár sikerrel. Ne magunkban keressük a hibát: ezek a növények „egyszeri fogyasztásra” valók inkább, gyökereiket kevésbé óvják, amikor átteszik a (túl) kicsi cserepekbe őket.
Ha magokat vásárolunk, figyeljünk a szavatossági időre. Mindenképpen tápdús földbe és megfelelő, vízelvezetővel ellátott (lyukas) cserépbe ültessük őket, egy cserépbe több magot helyezzünk. Ezeket később nyugodtan szétültethetjük több cserépbe vagy egymás mellé a kertbe. Kövessük a csomagoláson található útmutatót, fontos, hogy miként ültetjük el a magokat, valamint, hogy mekkora réteg földdel fedjük be.
Forrás: direct energy blog