Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123 RF

Konyhai bakik – apróságnak tűnnek, mégis érdemes elkerülni ezeket a hibákat

2018. november 30.

Tudjuk, nehéz megszabadulni a rosszul berögzült szokásoktól, nincs ez másként a főzés terén sem. Pedig kis odafigyeléssel megelőzhetjük a mindennapi apró hibák elkövetését, ezáltal pedig biztonságosabbá és komfortosabbá tehetjük a konyhai munkát.

 

Rosszul fogjuk a kést

Megmarkoljuk a kés nyelét, majd mutatóujjunkat a penge tetejére helyezzük. Rossz hír, hogy a séfek többsége szerint helytelen így fogni a kést. A helyes módszer az, ha hüvelykujjunk a penge egyik, mutatóujjunk a penge másik oldalánál tartja a kést, többi ujjunk pedig markolja a foglalatot.

 

Helytelen sorrendben használjuk fel a recept hozzávalóit

A receptekben nem véletlenül követik egymást úgy a lépesek, ahogyan le vannak írva. Ez a sorrend felel ugyanis az ízek kialakulásáért. Például a fűszernövények csak a főzési folyamat végén kerülhetnek az ételbe, hiszen túlfőzve elveszítik aromájukat.

 

Megfeledkezünk a kések rendszeres élezéséről

Ha csak heti 2-3 alkalommal vesszük elő késeinket, akkor is szükséges évi két élezést beiktatni. Különösen érvényes ez akkor, ha nem speciális tárolódobozban tartjuk a késeket, hanem csak egy fiókba beszórva, ahol könnyen megpattanhat az élük.

 

Megvesszük a csillogó késkészletet

Nem tagadjuk, minket is vásárlásra ösztönöz egy szép és drága késkészlet, de igazából jobb, ha egyesével vesszük meg vágószerszámainkat. A szettben kapható kések felére lehet, hogy sosem lesz szükségünk. Vásárlásainkat igazítsuk főzési szokásainkhoz!

 

Forró ételeket, folyadékokat teszünk a késes aprítóba

Árt az egész gépnek, különösen a kés pengéjének.

 

Előbb vágjuk fel a húst, mint a zöldségeket

Otthon nem feltétlenül szükséges külön vágódeszkákat tartani a zöldségféléknek és a húsoknak. Ha így teszünk, egy szabályt mindenképpen tartsunk be: nyers hús szeletelése után kötelező az alapos mosogatás.

 

Húst pakolunk a hűtő felső polcára

Pedig igazából a legalsó polcon a helye. Mindig oda tegyük a hús- és halféléket, így elkerülhetjük, hogy levük megszennyezze az alattuk tárolt élelmiszereket.

 

Telepakoljuk a serpenyőt

Imádjuk ezt a hasonlatot: „A hozzávalók úgy kerüljenek a serpenyőbe, ahogyan mi is szeretünk utazni a liftben. Férjen be mindenki, de ne érjenek egymáshoz az emberek.” Ha a serpenyőnket túlságosan megpakoljuk, nem csupán a főzés ideje nő meg, hanem a hozzávalók sem fognak pirulni, sülni, inkább csak párolódnak.

 

Forrás: Reader’s Digest

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

5 gyakori hiba mirelit zöldség főzésekor

5 gyakori hiba mirelit zöldség főzésekor

Nagyban megkönnyítik a főzőcskézést, de figyeljünk oda, hogyan készítjük el.
Az 5 leggyakoribb hiba, amelyet sütéskor követünk el

Az 5 leggyakoribb hiba, amelyet sütéskor követünk el

Küszöböljük ki ezeket és arassuk le a babérokat!
A legbutább hiba, amit főzés közben elkövethetünk

A legbutább hiba, amit főzés közben elkövethetünk

És valljuk be, mindannyiunkkal előfordult már

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!