
Készítsük otthon a majonézt!
2019. február 1.Nehéz az üzletekben igazán finom, krémes majonézt kifogni, ráadásul ha házilag készítitek, garantáltan tudni fogjátok az összetevők pontos listáját. És nem utolsósorban, úgy ízesítitek, ahogy csak szeretnétek. Lássuk, hogyan lesz igazán jó az adalékmentes otthoni majonéz!
A majonéz két fő alapanyaga a tojássárgája és az olaj. Mivel a tojás nyersen kerül bele, mindenképpen frissből készítsük, és feltörés előtt alaposan sikáljuk le a héját. Fontos, hogy a felhasznált alapanyagok azonos hőmérsékletűek legyenek. Tegyünk 4 tojássárgáját egy tálba (fehérje semmiképpen se kerüljön bele), és habverővel vagy kézi mixerrel keverjük habosra. Közben adjuk hozzá a savas összetevőt, ez lehet ízlés szerint ecet, mustár vagy citromlé, legjobb mixelni. Ehhez a mennyiséghez használjunk például 1,5 teáskanál mustárt 2-2,5 teáskanál frissen facsart citromlével keverve. (Miután kialakult a majonéz állag, érdemes megkóstolni, kerülhet még bele savas hozzávaló.) Sózzuk, borsozzuk meg ízlés szerint, illetve ekkor adhatunk hozzá még extra fűszereket (például citromborsot, kurkumát), majd keverjük tovább.
Ezután jön az azonos hőmérsékletű olaj, és ennél a pontnál muszáj türelmesnek lenni. Először cseppenként (és tényleg cseppenként) adjuk hozzá az olajat folyamatos habverés mellett. Ha ugyanis nem így teszünk, a majonézünk széteshet. Aztán ha már kezd kialakulni az állag, jöhet hozzá egészen vékony sugárban az olaj, egészen addig, amíg krémes majonézt nem kapunk. Az olaj pontos mennyisége függ a tojássárgáják méretétől, 4 tojássárgájához kb. 4 dl olajjal kell számolni. Mindenképpen semleges ízű olajat válasszunk, például napraforgóolajat. Ehhez aztán ízlés szerint tehetünk kevés tejfölt vagy például krémesebb sajtokat (gorgonzola). Végül még egyszer beállítjuk az ízeket: mehet bele további citromlé, só vagy bors.
Ahogy gorgonzolásra, úgy más ízesítésűre is készíthetjük a majonézünket. Lehet fokhagymás (finomra reszelt fokhagymával, ilyen a franciák híres aiolija), wasabis, aszalt paradicsomos, bazsalikomos, kapros vagy éppen tárkonyos. A zöld fűszeresekhez akár főtt tojást is reszelhetünk, isteni lesz.
Az elkészült majonézt lefedve tároljuk hűtőben, és mindig csak annyit készítsünk, ami lehetőleg aznap elfogy.