
Januárban újuljon meg a sütőnk is!
2019. január 4.A sütő kitakarítása sokunknak pont annyira „lelkesítő” feladat, mint egy fogorvosi vizit, már a gondolattól is irtózunk. Pedig megéri ráfordítani az időt, az év eleje pont alkalmas arra, hogy letudjuk a feladatot, aztán már süthetjük is a finomabbnál finomabb süteményeket a ragyogóan tiszta sütőnkben.
Milyen gyakran kell nekiállni a sütő kitisztításának?
Három árulkodó jel mutathat rá arra, hogy eljött a takarítás ideje. Az elsőt láthatjuk szabad szemmel is, az odaégett maradék a sütő alján és a zsíros ajtóüveg egyértelmű figyelmeztető jel. A második a szag. Ha a sütő begyújtásakor jellegzetes szagot érzünk, akkor zsíros a sütő. A harmadik pedig a füst, egy tiszta sütőnek nem szabad füstölögnie. Használattól függ, hogy mindezek milyen gyakran jelentkeznek. Alapszabály, hogy nagy igénybevétel esetén 3 havonta érdemes nagyobb takarításba fogni, ám ha csak havi pár alkalommal gyújtjuk be a sütőt, évi 1-2 alkalom is elegendő lehet.
Miért fontos a tiszta sütő?
A tiszta sütőben jobb minőségű lesz az elkészített étel, ellenben a zsír íze és szaga beveszi magát az éppen sülő ételbe.
Mi a helyzet az öntisztító sütőkkel?
A különböző öntisztító funkciók sokat segíthetnek, de csak akkor, ha kicsit vagy közepesen koszos a sütő. A legtöbb öntisztító működése közben megpróbálja leégetni a sütő faláról a zsírt és szennyeződéseket. Ám ha sok a zsír, az füstöléshez, szélsőséges esetben pedig akár kigyulladáshoz is vezethet.
Mire van szükség a sütő kitakarításához?
Először is jó minőségű tisztítószerre, íme a különböző lehetőségek:
Bolti sütőtisztító: a legegyszerűbb és leggyorsabb módszer, de nem árt figyelembe venni, hogy ilyenkor sajnos komoly vegyszerekkel takarítunk.
Sütőpor, víz és ecet: természetes megoldások, kb. 10-12 órát vesz igénybe használatuk. Makacs szennyeződésekkel is elbírnak.
Citrom és víz: szintén természetes anyagok, de csak kisebb szennyeződésekre vethetők be. 1-2 órát vesznek igénybe.
Készítsünk még ki a munkához erősebb fajta gumikesztyűt (vegyszerek esetén plusz védőszemüveg is javasolt), régi újságpapírokat a leterítéshez, rongyokat a sütő kitörléséhez. Makacs szennyeződésekhez mikroszálas kendő használata is ajánlott.
Hogyan használjuk a bolti tisztítószereket?
Amit csak lehet, távolítsunk el a sütőből – rácsok, hőmérő –, majd a sütő előtti padlórészt takarjuk le újságpapírral. Húzzunk kesztyűt és vegyünk fel védőszemüveget. Fújjuk be a sütő belsejét a tisztítószerrel (elektromos sütő esetén a fűtőszálakra, gázsütőnél az égőre ne kerüljön a szerből). Ha megvagyunk, csukjuk be a sütő ajtaját. Hagyjuk hatni a tisztítószert a csomagoláson jelzett ideig.
Ezalatt a rácsokat fújjuk be tisztítószerrel. Tegyük nagy műanyag zacskóba, majd hagyjuk állni a megadott ideig. Ha az idő letelt, a sütőt nyissuk ki, és a belsejét töröljük ki nedves ruhával vagy mikroszálas kendővel. A rácsokat vegyük ki a zacskóból, és a mosogatónál öblítsük le szappanos vízzel. Ha megszáradtak, tegyük őket vissza a sütőbe.
Hogyan használjuk a sütőport és ecetet?
Amit csak lehet, távolítsunk el a sütőből – rácsok, hőmérő –, majd a sütő előtti padlórészt takarjuk le újságpapírral. Egy kis tálban keverjünk ki fél csésze sütőport 2-3 evőkanál vízzel, kenhető masszát kell kapnunk.
Húzzunk kesztyűt, ujjainkkal kenjük be a sütőt a masszával (elektromos sütő esetén a fűtőszálakra, gázsütőnél az égőre ne kerüljön belőle). Hagyjuk hatni 10-12 órán át. Közben a rácsokat tegyük a mosogatóba (ha nem férnek bele, akkor a fürdőkádba), szórjuk be sütőporral, majd öntsünk rájuk ecetet. A felhabzás megszűnését követően dugjuk be a lefolyót, és töltsük fel a mosogatót vagy a kádat forró vízzel. Hagyjuk így 10-12 órán keresztül.
Ha letelt az idő, húzzunk ismét kesztyűt, és nedves ronggyal vagy mikroszálas kendővel töröljük ki a sütő belsejét. A rátapadt szennyeződésekre permetezzünk ecetet: habzást fogunk tapasztalni, majd a szennyeződések fellazulnak, és könnyedén letörölhetővé válnak. A rácsokat szintén töröljük át, majd miután teljesen megszáradtak, vissza is helyezhetjük mindet a sütőbe.
Hogyan használjuk a citromot?
Egy közepes méretű, sütésálló tálat töltsünk fel vízzel. Vágjunk félbe két citromot, tegyük bele, majd melegítsük elő a sütőt 250 °C-ra. Helyezzük a tálat a sütőbe egy óra hosszára, majd kapcsoljuk ki, és nyissuk ki az ajtaját. Várjunk addig, amíg a belső felületek annyira lehűlnek, hogy meg tudjuk érinteni kézzel (de ne hűljön ki teljesen a sütő!), húzzunk kesztyűt, és nedves ruhával vagy mikroszálas kendővel töröljük át a felületeket.
Forrás: CookingLight