Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Isten hozott, december!

Idén is különleges naptárral készül az izeselet.hu csapata, benne minden napra egy-egy olyan kis összeállítást készítettünk, amely átlendíti olvasóinkat a készülődés nehézségein, és őszinték vagyunk: olykor bennünket is.
2015. december 1.

Naptárunk azért is rendhagyó, mert kihúztuk év végéig, a karácsonnyal ugyanis még távolról sem értek véget a feladatok. A vendégjárás, a két ünnep közti programkavalkád, a szilveszteri, újévi készülődés bőven ad feladatot január elejéig is. Ha nem tartozunk az emberek azon kicsiny és bölcs csoportjába, akik az egészt ünnepkört melegebb éghajlaton vészelik át, és csak akkor merészkednak haza, amikor már az utolsó bejglimorzsának sincs se híre se hamva, akkor nincs mese, neki kell idén is gyürkőzni a decembernek.

Mi merre?kara_5

Itt az oldalon szinte minden rovatunkat finoman átszőjük ünnepi tartalmakkal, a programoktól a receptekig, a videóktól a helyekig, a parktikáktól a magazinokig sorjáznak majd tippjeink. Legelsősorban viszont itt van a kalendáriumunk, amelyben alapvetően háromféle tartalommal készültünk. Az adott napnak megfelelően próbáltuk közösen átgondolni, hogy minek van ideje akkor, azaz mit érdemes beszerezni, vagy a lakásban előkészíteni, ez lehet amolyan praktikus ajánlás is. Mindeközben persze időarányosan fölmértük azt is, mit lehet már előre elkészíteni, hogy a végén ne legyen kapkodás: erre is adunk javaslatokat. És persze kis utazás gyanánt körülnéztünk a világ számos pontján is, mi történik december vonatkozó napjain az öt kontinensen.

Vendégeinkbernath_mautner

A naptárban lévő meglepetések mellett arra is gondoltunk, hogy minden napra jusson egy-egy a műsorban, vagy az oldalon megfordult vendég is, akik megosztják velünk ünnepi emlékeiket, ízeiket, olyan ételeiket, amelyek ekkor kerültek vagy kerülnek ma is az asztalra. Őket is érdmes figyelni, jó kis ötletek, vagy éppen jó gondolatok simíthatják a várakozás pillanatait. Mi mindannyian, akik itt az oldalon készítjük és “csomagoljuk” a cikkeket, és “feltöltjük” velkük a naptárat, ugyanazzal a gyermeki izgatottsággal fogunk idén is készülni, ahogy tesszük ezt nemcsak munka közben. Lesznek nehéz pillanatok, de minden rendben lesz és jó lesz úgy, ahogy sikerül.

Megosztom barátaimmal

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!