Ismerjétek meg még jobban az egyik legszuperebb kajafotóst, stylistot és receptfejlesztőt
Hogy alakult úgy, hogy a gasztro világában találtad meg a helyed?
A fotózáson belül mindig is ez volt az a terület, ami érdekelt. Sok éve, amikor elkezdtem ezzel foglalkozni, még nem volt akkora gasztroforradalom itthon, mint ma. Izgalmas időszak volt, állandóan külföldi oldalakat nézegettem, tudatosan fejlesztettem magam mind az ételfotózás, mind a food styling (az ételek szép megjelenítése), mind a prop styling (a fotókra választott kiegészítők összehangolása, elhelyezése a kompozícióban) terén. Aztán minden nagyon gyorsan történt: egyre több megbízásom lett, jöttek az első könyvek, magazinos megjelenések, reklámok, elkezdtem blogolni, évek óta pedig csak ezzel a területtel) foglalkozom – illetve pár megbízómnak lifestyle jellegű, de ételhez nem köthető fotózással és stylinggal.
Rengeteg mindent csinálsz: ételfotós vagy, food és prop stylist, szakácskönyvekbe írsz és fotózol, recepteket fejlesztesz. Hogy tudod mindezt egyenletes ritmusban tartani? És honnan gyűjtesz energiát?
Amiket felsorolsz, azok mind részterületek, amikből kirajzolódik az az egész, ami mondjuk egy gasztromagazinos rovat vagy egy kész szakácskönyv. Tudatos döntés volt, hogy mindezzel egyedül szeretnék foglalkozni, így érzem teljesnek a munkámat és a kész anyagaimat. Valóban sok mindenre kell figyelni, de mivel az egész folyamat nálam összpontosul, jobban is követhető, hogy mikor mire kell koncentrálni. Ezt ne úgy képzeld el, hogy remeteként dolgozom,sok emberrel működöm együtt: a magazinoknál szerkesztőkkel, a szakácskönyveknél olvasószerkesztőkkel, korrektorokkal, tördelőkkel, a reklám típusú munkák esetén pedig általában ügynökségekkel.
Persze néha minden összecsap a fejem felett, szóval a ritmus sokszor korántsem tökéletes. Energiát talán onnan tudok nyerni, hogy a nagyobb etapokat követően tudatosan kikapcsolok 1-1 napra. Ez nálam nagyon fontos, a kötetlen munkaidőben könnyű elveszni, néha még éjszaka vagy vasárnap délután is dolgozom.
Mit takar a receptfejlesztés, hogy kell elképzelni a folyamatot?
Bár misztikusan hangzik, egyáltalán nem az. A receptek kitalálásából, leteszteléséből, megírásából, ha szükséges, kcal és egyéb értékek kiszámításából áll a folyamat. Mivel mi, szerzők nem állunk az olvasó mellett a tűzhelynél, nagyon-nagyon pontos, gyakorlatlanabbak számára is könnyen kivitelezhető, abszolút működő receptúrákat kell írnunk; ezért szükséges a körültekintő kifejlesztés és a tesztek. Persze kóstoltatni is szoktam az új kreációkat: amikor például tavaly nyáron mentes szakácskönyvet írtam, az egész család és a barátaim glutén-, laktóz- és hozzáadott cukor-mentesen táplálkoztak. Marci, a barátom az elmúlt sok évben már abszolút hozzászokott ehhez. Múlt héten például „lunch in a jar” (befőttes üvegben magunkkal vihető ebéd) ételeket teszteltem és fotóztam, egészen pontosan 43-at. Mivel utálok ételt kidobni, csak ezt ettük, de olyan is volt már, hogy tízféle sütit osztottunk szét a szülők között.
A blogod neve Pasztellbarokk. Hogy született ez a paradoxon szókapcsolat?
Pontosan ennyi a lényege, amit megfogalmaztál a kérdésedben: legyen benne némi paradoxon, ellentmondás, ami érdekessé, figyelemfelkeltővé teszi. És bár a gasztro a fő csapás a blogon, szoktam feltenni posztokat dekor, DIY, utazás témában is, sőt, van egy új sorozatom, amiben ételfotós tippeket osztok meg az olvasókkal. Azaz kicsit lifestyle-jellegű blogról van szó, ezért konkrét gasztros címet nem szerettem volna adni neki.
Számomra a pasztellt a barokkal „vegyíteni” akár névben, akár tartalomban a sokszínűséget is kifejezi. Szeretek pasztellszínekből felépíteni egy-egy fotót, ezeken gyakran megjelenik néhány hangsúlyosabb, díszítettebb, erősebb színű dekorációs tárgy, ami szépen harmonizál a visszafogottabbakkal. Ebben a vonatkozásban értelmezhetjük úgy, hogy „barokkos” hatású, így már el is simítható az ellentmondás, ugye?
Sorra jelennek meg szakácskönyveid. Most dolgozol épp valamilyen szakácskönyvön? Esetleg arról mesélsz nekünk egy-két részletet?
Tavaly ősszel jelent meg legutóbbi könyvem, a Diéták nagykönyve – lemondások nélkül (I.P.C. Könyvek kiadó), amin Szijártó Szandra dietetikussal dolgoztam együtt; 80 klassz, mentes receptet tartalmaz. Ilyen gyorsan nem követik egymást a könyvek, de valóban dolgozom egy újabb köteten. Témájában egy olyan területhez nyúl, amivel ilyen átfogóan még itthoni szakácskönyv nem foglalkozott, viszont ebben a fázisban sajnos erről nem árulhatok el többet.
Mik azok az íratlan szabályok, melyeket követsz az ételfotózás során? Esetleg ezeket workshopjaidon is megosztod a közönséggel?
Húha, erről regényeket tudnék írni, a workshopjaim is minimum 4 órásak… Ezeken a kurzusokon természetesen minden részletbe (technikai alapok, styling, kompozíciós szabályok, fények, színek, textúrák, tálalás stb.) beavatom a résztvevőket.
Ha pár mondatban kellene megfogalmaznom, talán azt mondanám, hogy a lehető legfontosabb íratlan szabály az, hogy meghozzam az olvasó kedvét ahhoz, hogy ő is elkészítse a fotómon szereplő ételt. Nem használok semmi művi trükköt, a képeimen minden az és minden úgy, ahogy a receptben szerepel, de kívánatosnak, szépnek, harmonikusnak kell lennie, hogy illatok és kóstolás nélkül is „eladja magát”. És nemcsak az ételnek, a környezetnek is szépnek kell lennie: fontos, hogy milyen tányért, szalvétát és egyéb kiegészítőt választok és ezeket hogyan hangolom össze. Harmóniát, otthon-érzetet, természetességet kell sugallnia az összképnek.
Volt már kiállításod Győrben. Gondolkodsz még hasonló megjelenésekben?
Mindig nagyon érdekelt az ételek still life jellegű fotózása, azaz amikor nincs recept, hanem például egy-egy alapanyag vagy egy-egy folyamat van gyönyörű fényekkel, művészien ábrázolva. Csinálgattam is ilyen fotókat, de önálló kiállításban (csoportos kiállításom már volt ezt megelőzően) valahogy sohasem gondolkoztam. Így aztán hatalmas öröm és egyben kihívás volt, amikor jött a nagyon megtisztelő megkeresés a győri Rómer Háztól egy nagyszabású, két termes kiállítás megrendezésére. Az előkészület időszaka eddigi legsűrűbb és legkreatívabb 2 hónapom volt, ugyanis nemcsak archív anyagokból épült fel a kiállítási anyag, hanem több friss sorozat is készült olyan témákban és stílusjegyekkel, amik mostanában leginkább velem azonosíthatók.
Hogyan ösztönzöd az embereket az egészséges életmódra? Milyen motivációs stratégiáid vannak – ha vannak ilyenek?
Első körben szerintem nagyon fontos, hogy különválasszuk az ételallergiákat és a táplálék-intoleranciákat, illetve az egészséges életmódot. Ha valaki allergiás egy ételre vagy ételcsoportra, nem tolerálja a szervezete, nincs kérdés, muszáj kiiktatni azokat az étkezéséből. Itt a motiváció az lehet, ha olyan ételeket mutatok számukra helyettesítőként, amik szuperül néznek ki, és annyira finomak, hogy a nem allergiásak is azt mondják, oké, ezeket beépítem a repertoáromba. Erről szól legutóbbi szakácskönyvem.
Az egészséges életmód terén az egyensúly a legfontosabb. Tudom, hogy nagyon sokan vannak, akik egyik napról a másikra leteszik az egészségtelen szokásokat, „átkattan” náluk valami, és onnantól megállíthatatlanok. Őket nagyon tisztelem, de valljuk be, nem mindenki ilyen. Nekem például volt az életemben egy súlyos baleset, a felépülés után újra kellett gondolni sok mindent, de valódi „átkattanás” nálam sosem volt. Ezért hiszek az egyensúlyban. Nem szabad „bűnözésnek” tekinteni egy finom vacsorát, ha fogyókúrázik valaki, másnap vissza kell állni és elhinni, nem dőlt össze a világ.
Van még egy dolog, ami nagyon fontos szerintem. Gasztroforradalom ide vagy oda, nap, mint nap azt látom, hogy a berögzült, egészségtelen étkezési szokásokon sokan makacsságból vagy anyagiakra hivatkozva nem szeretnének változtatni. És itt pont nem a 180 fokos fordulatokra gondolok, hanem apró, pici lépésekre. Egy főzelék nem lesz attól drágább, ha kevesebb ideig főzzük a zöldségeket, vagy ha önmagával, keményítővel, esetleg egy szem burgonyával sűrítjük be. Valahogy az hagyományozódik nemzedékről nemzedékre, hogy mindenbe teszünk még egy kis lisztet, még egy kis cukrot, még egy kis rántást. Az ezekre alternatívaként adott receptjeimmel szeretnék a legerősebben motiválni, és ha százszor megkérdezik, hogy „nem kell-e bele…?”, akkor százszor mondom el mosolyogva, hogy nem, biztosan nem, csak tegyél vele egy próbát.
Az interjút Székely Éva készítette