Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Ismerjétek meg Anissa Helou konyhaművészetét! Ha pedig kedvet kaptok hozzá, a világhírű séf fogásait januárban a Globalista Konyha szervezésében meg is kóstolhatjátok.

2019. január 12.

A közel-keleti kulinária világhírű nagykövete januárban Budapestre érkezik: Anissa Helou két estés vacsorát ad a Globalista Konyha szervezésében.

A bejrúti származású Anissa Helou egyáltalán nem hasonlít a szakácskönyvírók többségéhez, pályafutását ugyanis belsőépítészettel és műtárgyak kereskedelmével kezdte a Sotheby’s-nél. Párizsban antik boltot nyitott, majd közel 10 éven át az iszlám művészet szakértőjeként tevékenykedett Kuwaitban. Anissa az elmúlt 20 évben nemcsak beutazta, de be is főzte az egész világot. Az angliai gasztroforradalom kezdetén, a 2000-es évek elején Shoreditch-ban főzőiskolát is nyitott, jelenleg Szicíliában él és dolgozik.

Úgy tartják, Anissa a 100 legbefolyásosabb arab nők egyike, angol és amerikai televízió- és rádióműsorok állandó szereplője. Idén májusban jelent meg legújabb, Feast című – szám szerint a kilencedik – szakácskönyve az iszlám világ ételeiről, Yotam Ottolenghi ajánlásával. A könyvet a New Yorker magazin 2018 legjobb szakácskönyvei közé választotta.

2019. január 24-25-én a Globalista Konyha szervezésében Anissa Helou Budapestre érkezik, és két estés vacsoráján libanoni fogásokkal kápáztatja el magyar közönséget. A két vacsorára a jegyeket a tixa.hu-n lehet megvásárolni.

További részletek a Globalista Konyha oldalán.

Kedvcsinálónak következzen két isteni recept Anissa konyhájából.

 

Karfiol paradicsomszószban

Hozzávalók (4 személyre):

2 x 400 g paradicsomkonzerv (pucolt, durvára vágott, leszűrve, 125 ml félretéve)

3 gerezd fokhagyma (megpucolva, fokhagymanyomón átnyomva)

2 evőkanál (30 ml) extra szűz olívaolaj

1 teáskanál (5 ml) pirospaprika

tengeri só

frissen őrölt bors

1 karfiol (650 g) (kicsi rózsákra bontva)

Tegyük a paradicsomot egy közepes méretű lábosba. Adjuk hozzá a fokhagymát, az olívaolajat és a pirospaprikát. Adjunk hozzá 125 ml-t a leszűrt paradicsom levéből, pici sóval és borssal ízlés szerint fűszerezzük. Magas lángon forraljuk össze, majd alacsonyabb tűzön hagyjuk rotyogni kb. 5 percet.

Adjuk hozzá a karfiolt, és a lábost letakarva hagyjuk főni 7-10 percet (vagy addig, amíg a karfiol ízlés szerint meg nem fő és a szósz be nem sűrűsödik). Tálalás előtt még sózzuk-borsozzuk, ha szükséges. Melegen tálaljuk.

 

Török sáfrányos rizspuding – Zerde

Hozzávalók (6 személyre):

1 csipet sáfrány

60 ml rózsavíz

100 g apró, kerek szemű/risotto rizs (ez nagyon fontos)

150 g finom kristálycukor

1 evőkanál szeletelt mandula

2 evőkanál szeletelt pisztácia (vagy apróra vágott)

gránátalma a tálaláshoz, ha épp szezonális

A sáfrányt áztassuk be a rózsavízbe, és tegyük félre.

A rizst hideg vízzel öblítsük le, és szórjuk egy közepes méretű lábosba. Adjunk hozzá 1,5 l vizet, közepes lángon kezdjük el főzni. Amikor felforrt, adjuk hozzá a cukrot, és főzzük további 30 percig (vagy addig, amíg a rizs szét nem nyílik és jól meg nem puhul). Adjuk hozzá a mandulát, a pisztáciát és a sáfrányos rózsavizet, majd főzzük további 5 percet. Amikor már olyan állagú, mint egy híg kása, osszuk szét 6 tálkába, majd hagyjuk kihűlni. Szobahőmérsékleten besűrűsödik.

Tálaljuk a pisztáciával és gránátalmával megszórva.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Két vagány csaj, egy csomó menő séf = Globalista konyha

Két vagány csaj, egy csomó menő séf = Globalista konyha

Páros interjú a Globalista Konyha háziasszonyaival: Balázsy Pannával és Laufer Judittal
A Globalista Konyha következő vendége: Pip Lacey

A Globalista Konyha következő vendége: Pip Lacey

Pip 2017 Augusztusában jelentette be, hogy elhagyja Angela Hartnett, 1 Michelin csillagos konyhájának főszakácsi posztját és saját éttermet nyit Hicce néven.
A Globalista konyha legújabb vendége: Eran Tibi

A Globalista konyha legújabb vendége: Eran Tibi

A különleges vacsoraesteket szervező Globalista konyha most Londonból hívott vendéget.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!