Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123 RF

II. Erzsébet asztalánál – A brit uralkodói család táplálkozási szokásai

2018. október 30.

Harry és Vilmos herceg gyerekként imádta a gyorsételeket.

Úgy gondolhatjuk, hogy egy herceg homárt eszik és libamájat, azonban a valóságban egyáltalán nem veti meg az „átlagemberek” kosztját sem. A korábbi udvari szakács, Darren McGrady így nyilatkozott erről: „Emlékszem, Diana hercegnő egy nap belépett a konyhába és azt mondta, nem kell vacsora, elviszi a fiúkat a McDonald’s-be. Mondtam neki, hogy úristen, királyi felség, készítek én nekik hamburgert, de csak nevetett, hogy ahhoz nem jár játék. Igen, a fiúk imádták a McDonald’s-t és a pizzát, na meg a csipszet is.”

Diana hercegnő szigorúan diétázott, ám sokáig senki sem sejtette, hogy bulimiával küzd.

Szintén McGrady beszélt arról, hogy mennyire szigorú diétát tartott a hercegnő a Buckingham palotában. Az eseményeken látszólag ugyanazt az ételt ette, mint a meghívott vendégek, ám az ő menüje semmi zsírt sem tartalmazott. Vöröst húst egyáltalán nem fogyasztott, szerette viszont a töltött paprikát, a padlizsánt és a halat. A bulimiájáról a palotában sem tudtak egészen addig, amíg problémájával ki nem állt a nyilvánosság elé. Ezután kezdett igazán egészségesen táplálkozni.

A család hazudott a királynőnek arról, mikor van vacsoraidő.

Mindannyian ismerjük, esetleg alkalmazzuk is azt a trükköt, hogy az állandóan elkéső ismerősünknek korábbi időpontot adunk meg. Volt erre több példa a királyi palotában is! A vacsorát ugyanis 20:30-kor tálalták, ám ha Erzsébet királynő is részt vett rajta, neki azt mondták, hogy 20:15-kor veszi kezdetét az étkezés. Az udvarban mindenki tudta, hogy el fog késni. Így is mindig ő érkezett utolsónak.

Azok a praktikus műanyag dobozok…

Habár evett már arany tányérról, teljesen megszokott, hogy a királynő egy sárga műanyag dobozból eszeget gyümölcsöket. A reggeli kukoricapelyhét is műanyag dobozból szokta fogyasztani, persze nyilván egy csésze Darjeeling teával kísérve.

Az étcsoki Erzsébet királynő kedvence.

Soha ne mondd, hogy soha! Ha meghívást kapunk a királynőtől, ajándékként a lehető legjobb választás a csoki. Sok mindent szeret és eszik szívesen, de a csoki a kedvence. Minél sötétebb és magasabb kakaótartalmú, annál jobb.

Csak elegánsan!

A királyi család skóciai nyaralójában talán kicsit elengedheti magát. De nem vacsoraidőben! Ekkor ugyanis mindenki báli ruhában jelenik meg, a vacsorát követően pedig skót dudaszót hallgatnak az összegyűltek.

 

Forrás: Reader’s Digest

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Ez a királyi család kedvenc vacsorája

Ez a királyi család kedvenc vacsorája

A család előző séfje szerint ezt az egy ételt mindenki imádja.
Íme az angol királyi család karácsonyi menüje

Íme az angol királyi család karácsonyi menüje

És vajon melyik a királyi szakács kedvenc pillanata?
Házi lekvár a királyi palotából

Házi lekvár a királyi palotából

Azt már tudjuk, hogy Kate Middleton betoppanásával teljesen új korszak kezdődött a brit királyi család életében, dehogy ez mennyire hat majd ki a királyi menüre, arról most lerántjuk mi is a leplet.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!