
Így ronthatjuk el a leveles tésztás desszerteket
2019. április 2.„Végy egy adag konyhakész leveles tésztát” – nincs is ennél egyszerűbb… Pedig van pár olyan apróság, amit érdemes megfogadni még az előre csomagolt expressz tésztánál is, hogy tökéletes süteményeket varázsolhassunk az asztalra.
1. Nem megfelelő tésztát választunk
Ha nem úgy sikerül a sütemény, ahogyan elterveztük, egyáltalán nem biztos, hogy bennünk volt a hiba. Fontos, hogy lehetőleg olyan terméket válasszunk, amely igazi vajból készült. Az olcsóbb leveles tésztákban a vajat gyakran növényi zsírral vagy olajjal helyettesítik, nem lesz rossz a sütemény, de mondanunk sem kell, vajjal finomabb.
2. Rosszul olvasztjuk ki
A fagyasztott tészta kiolvasztását könnyen el lehet rontani. Vegyük ki a fagyasztóból, és tegyük át a hűtőbe egy éjszakára, hogy ott olvadjon ki, és ne szobahőmérsékleten. És semmi esetre se próbáljuk visszafagyasztani, ha nem használtuk fel. Ha túl sok időt tölt a tészta szobahőmérsékleten, elveszíti a textúráját, és szinte képtelenség lesz dolgozni vele. Ha túl puhának találjuk használat közben, csak tegyük vissza a hűtőbe – ne a fagyasztóba! – 20-30 percre.
Mindez elkerülhető, ha nem mélyhűtött, hanem sütőpapírra feltekert hűtött leveles tésztát vásárolunk, több márka termékét is megtaláljuk a magyar üzletekben. Ezeket a tésztákat felhasználás, kitekerés előtt 10-15 perccel vegyük ki a hűtőből. Arra figyeljünk, hogy nagy melegben ne utaztassuk sokat hűtés nélkül, könnyen tönkremehetnek.
4. Nem használjuk fel rögtön
Amint kiolvadt, kezdjük el a sütést, és használjuk fel a tésztánkat. Maximum 24 órát várjunk a feldolgozással, és ezalatt is tartsuk a hűtőszekrényben.
5. Sütés előtt nem fagyasztjuk le egy kis időre
Formázás és töltés után tegyük be a süteményeket pár percre a fagyasztóba. A hideg hatására a vaj lassabban fog elolvadni, így nagyobb eséllyel fogja megtartani a süti az alakját.
6. Nem hagyjuk szellőzni a tésztát
Töltött sütemények esetén a sülés közben keletkező gőznek valahogyan távoznia kell a sütemény belsejéből. Ezért a tésztaréteget sütés előtt alaposan szurkáljuk meg villával.
Forrás: so delicious