Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123 RF

Így nem fogod túlenni magad karácsonykor

2018. december 19.

Indítsunk minden étkezést levessel vagy salátával!

A karácsonyi fogások általában táplálóbbak, nehezebbek, mint a hétköznapi fogyasztott ebédek és vacsorák, így hiába eszünk akár ugyanannyit 1-1 alkalommal, könnyen túlléphetjük a napi kalórialimitet. Ha viszont telítő levessel vagy salátával indítunk, az azt követő ételekből már beérjük kevesebbel.

 

Ne feledkezzünk meg az ivásról (víz, víz, víz)!

Ahogy egyik rokonlátogatásból a másikba száguldunk, könnyen elfeledkezhetünk a folyadékpótlásról, pedig a megfelelő mennyiségű víz elfogyasztása segíti az emésztést és a tápanyagok felszívódását. Érdemes magas víztartalmú ételekből – gyümölcsökből, zöldségekből – is sokat fogyasztani.

 

Ne menjünk éhesen buliba!

Alapszabály, ám a nagy rohanásban hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla. Ha éhesen esünk be a buliba, nagyon nehéz ellenállni a hidegtálak nyújtotta kísértésnek. Együnk egy keveset indulás előtt! Nem kell degeszre tömni a hasunkat, de legyen változatos és tápláló ez az étkezés. Így a partiban már jobban fog menni a mértéktartás, és szintén nem utolsó szempont, hogy az alkoholt sem éhgyomorra fogyasztjuk majd.

 

Csomagoljunk valamit, hogy ne a legelső gyorsétteremben kössünk ki!

Rohangálunk az utolsó utáni ajándékért, feladjuk még a leveleket, vagy éppen az ország egyik pontjából utazunk a másikba. Ezek mind olyan szituációk, amikor nem ülünk le rendesen ebédelni, a farkaséhség csillapítására pedig üres kalóriákat vetünk be például egy gyorséttermi szendvics vagy egy zacskó csipsz formájában. Ilyenkor érdemes előre csomagolni: zöldséghasábok, humusz, esetleg egy tápláló, teljes kiőrlésű szendvics is mind jó választás lehet.

 

Aludjunk eleget!

Talán az egyik legnehezebben betartható tanács, ám a hosszú esték és éjszakák miatti alvásmegvonás nem csak másnapi kótyagos állapotot idézhet elő, hanem túlevést is. Az alvás hossza ugyanis hatással bír az éhséget befolyásoló hormonokra, így ha tehetjük, próbáljunk meg eleget pihenni.

 

Igyunk okosan!

Nem mondjuk, hogy ne fogyasszunk alkoholt az ünnepek alatt, de próbáljunk mértéket tartani, hiszen a sok alkohol rengeteg plusz bevitt kalóriát is jelent. Egy pohár szeszes italt mindig kövessen egy nagy pohár víz, a cukros koktélok helyett igyuk inkább tisztán, jéggel vagy szódával a kiválasztott alkoholt. Semmiképpen se jusson eszünkbe, hogy egész napos koplalással kompenzáljuk majd az alkoholfogyasztást, sajnos ki kell ábrándítanunk mindenkit, ez a módszer egyáltalán nem működik. Mivel a legtöbb koktél egyszerű szénhidrát, elfogyasztásuk után a vércukorszint hirtelen megugrik, majd ugyanilyen gyorsan visszazuhan, ami farkaséhséghez vezet.

 

Kóstoljunk meg mindent!

Ha lemondunk a kedvenc ünnepi ételeinkről, az később, stresszhelyzetben túlevést okozhat. Együnk mindenből, amiből csak szeretnénk, élvezzük az ízeket, csak éppen tartsunk mértéket.

 

Forrás: Garden of Life

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Megreformált karácsonyi menü

Megreformált karácsonyi menü

Ha azonban sikeresen odafigyeltünk az egészségünkre az egész év során, karácsonykor sem kell visszatérni a régen használt alapanyagokhoz, csak mert az számít „normálisnak”. Megteremthetjük ugyanazt a légkört, és elkészíthetjük ugyanazokat a hagyományos ételeket családunk számára akkor is, ha reform alapanyagokat használunk a konyhában.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!