A paprika szó a grécsisták szerint a szláv papar (bors) kifejezésből ered, ami logikusnak tűnik: amikor Kolumbusz jóvoltából az első tövek Európába kerültek, az úri közönség azon akadt ki, hogy ez a cucc még a kaukázusi borsnál is durvábban marja a szájpadlást. Nos, mi a töveket, melyeket nevelünk, nem Indiából Amerikából, hanem a Vateráról szereztük, de a tény ettől még tény marad.

Mi nagyon erős paprikákat nevelünk. A bors nemhogy a fasorban sincs a mi Dorset Nagánkhoz képest, de még az univerzum is különbözik.

Rettenetesen erős növényeket tőről nevelni persze kispályás húzás, az igazi spílerek, akik úgy igazán hisznek a matulizmusban (vö., Tüskevár: Én úgy szeretem, hogy még a fejem búbját is csípi) magról mennek rá a termésre. Tény, hogy kell ehhez a mániához valami ahhoz hasonlatos agycsavar, mint amikor kiskorunkban a tapasztalat és a vészjósló jelek ellenére juszt is nyalogattuk a nagyi rádiójából kiemelt góliátelemet, ám az is valós, hogy ez a mánia él és virul. Fórumokban mennek rá vérre menően a szakik a kapszaicinra, svéd punkok rendelnek magvakat grönlandi dandyktől, házasságok dőlnek valószínűleg romba egy-egy húsosabb vita után („Vagy én megyek, vagy azok a nukleáris robbanás-ízű izék a balkonról!”) – mondjuk ki: ráépült már az egészre egy a körön kívül esők számára valójában láthatatlan szubkultúra szokásokkal, viselkedési formákkal és szembe tűnően megnövekedett gumikesztyűfogyasztással.

És akkor most kérdezzük meg, hogy

Mi a fenéért?

Miért jó, ha az ember olyan dolgokat nevel, amelyek valójában ehetetlenek? Miért kapja magát egy idő után az egyszer körfolyósókertész, hogy gügyögve kommunikál egy tő Jamaican Reddel? Hogy lehet, hogy a budiirodalomból szépen lassan kikopik a Playboy és a Pókember, és bizonyos barkácsáruházak szórólapjai lépnek a helyükbe? MIÉRT TUDJUK, HOGY MIT JELENT AZ, HOGY HIDROFÓN RENDSZER???

Nos, amióta beruháztunk egy-egy tő Black Pearl, Dorset Naga, Jamaican Red, Numex Christmas, Numex Cinco de Mayo, Numex Twilight és Trinidad Scorpion Butch fajtanévre hallgató, brutális Scoville-számokat ígérő paprikakezdeményekre, a dolgok mifelénk ilyetén haladnak.

A kezelhetetlenül csípős, rettentő Scoville-számokban bővelkedő zöldségfélékben tehát varázslat van.

De miben lehet a varázslat lényege? A kapszaicinben, melynek képlete C18H27O3N, és amely sikerrel vette fel a harcot a zord időkben a kies Alföldön settenkedő váltóláz miszerint morbus hungaricus ellen? Vagy a kiemelkedően magas Scoville-számokban? Ne csodálkozzunk: ha már a szeretetnek is van mértékegysége – hiszen a tudósok már azt is vallják, hogy a szerelem semmi más, csupán mindenféle biokémiai folyamatok agyban robbanó összessége, úgyhogy mehet a líra meg a szívcsicsergés a francba – akkor pont a paprika erejének ne lenne? Ne habozzunk kijelenteni: a Wilbur Scoville amerikai kémikus által 1912-ben kifejlesztett, kissé szubjektív paprikaerősségi mértékegység egészen kiváló dolog, már csak azért is, mert egy kissé bepunnyadt beszélgetés is bármikor feldobható azzal, hogy menőzünk vele. Hogy olyanokat tudunk, hogy a tiszta kapszaicin értéke 15 000 000 – 16 000 000 SHU közé tehető, a sima, mezei hazai csipős papreszeké pedig 1500 – 2500 teng-leng. Na mit gondolnak, a mi, körfolyósón nevelt ultráink vajon mennyire lesznek ehhez képest elviselhetetlenül szájban oldódó atomreaktorok? Eláruljuk: nagyon.

Paprikavalóságshownk bevezető epizódját hallották. A jövőben szó lesz arról, milyen szószokat készítünk a termésünkből, elmeséljük, miért gyönyörű a maga feketeségében a Black Pearl, hogy miért neveztük el töveinket híres filmek híres szerelmespárjai után, illetve azt is elmondjuk, a nevezett barkácsáruházban mekkora buli bevásárolni egy ilyen projekthez (lelőjük a poént: nagyon.)

Mondanánk tovább is, csak ki kell mennünk locsolni.