Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123 RF

Halloween és az édességipar

2018. október 31.

Vajon honnan jött ez az eredetileg amerikai szokás, amelynek itthon is egyre több követője akad? Az ottani szintet szerencsére még nem értük el, hiszen ilyenkor az Egyesült Államokban nagyjából 300 millió kilogramm édességet vásárolnak az emberek. Elképesztő szám, ugye? Tudjátok, hogy mennyi? Bizony 6 teljes Titanic méretű hegy, csak édességből.

A szokást részben az édességiparnak köszönhetjük, ugyanis 1916-ban a nagyobb édességgyártó cégek vezetői arra jutottak, hogy a karácsony és húsvét már nem elég, kellene őszre is egy olyan alkalom, amikor rásózhatják termékeiket a széles tömegekre. Így jött létre az édességnap minden október második szombatján. A korabeli reklámok a barátság és jó szándék ünnepléseként aposztrofálták, ám valójában nem volt ez más, mint a gyártók bankszámláinak tetemes hizlalása. Idővel átnevezték „a legédesebb nap”-ra, és így is volt ismert egészen az 1950-es évekig.

Ezzel egy időben a gondos amerikai szülők éppen keresni kezdtek valamiféle programot, amellyel gyerkőceiket el tudták foglalni az őszi szünetben. Ekkor kezdték el azt a játékot játszani, hogy amennyiben nem követtek el a gyerekek csínytevéseket, jutalmul cukorkát kaptak. Erre a kezdeményezésre természetesen gyorsan felfigyelt egyik-másik cukorkagyártó is. Az 1950-60-as években a gyerekek magokat, aprópénzt vagy játékokat kaptak, vagy ha édesre vágytak, legfőképpen házi sütemény készült a családban. Ahogy a szokás egyre kedveltebbé vált a gyerekek körében, úgy váltotta fel a sütit vagy az aprópénzt a cukorka. Hiszen olcsó volt, könnyen hozzá lehetett jutni és bajlódni sem kellett vele sokat.

Létezik egy olyan elmélet is, amely szerint az ember ősszel eszik a legszívesebben édeset. Ez azokra a régi időkre vezet vissza, amikor édes dolgokkal (például cukorral és mézzel) tartósították az emberek télire az ételeiket. És persze nem felejthető el az ősi ösztön sem, hogy télire jó némi fókazsírt felszedni, és így védekezni a hideg idő ellen.

Akár pszichológiai oka van, akár csak „kapitalista trükk”, lassan Magyarországon is megszokott a halloweeni „Csokit vagy csalunk!” játék.

 

Forrás: the kitchn

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Halloweeni múmiasütik

Múmiasütik, amelyek egyáltalán nem ijesztőek, viszont nagyon finomak!

Napi ajánlatunk

Top videók

Tojásos burgonya

Egyszerű, laktató fogás, ami mellé elég salátát, savanyúságot tálalnod.

Halas melegszendvics

A megszokott tonhalkonzerv helyett ezúttal tengeri halfiléből.

Olívás-fetás csirke

Villámgyors ebéd, ha nincs sok időd főzni.