Az amerikai „gyorskaja nap” apropóján annak jártunk utána, hogy vajon mióta fogyasztanak az emberek gyorsételeket. Egy biztos: jóval régebben, mint gondolnánk!

A gyorsétel kifejezés 1951-ben jelent meg először, de maga a jelenség ennél sokkal régebbi. Már az ókori Rómában is a városi lakosság nagy része többemeletes lakóépületekben élt, amelyeket „insula”-nak neveztek. Ezekben a lakásokban nem volt konyha, így az ételt utcai árusoktól vásárolták meg, ez lehetett például borba áztatott kenyér. Gyakran jártak egyszerű éttermekbe is, ahol leginkább pörkölt jellegű ételeket és főtt zöldséget fogyasztottak.

Az időszámításunk szerinti 2. századi kínai Han-dinasztia idejéből származik egy szöveg, amely éjjel-nappal nyitva tartó utcai tésztaétel árusokat említ. A középkori Európa nagyobb városaiban pedig szintén utcai árusoknál lehetett vásárolni pitéket, flanokat, sós palacsinta jellegű ételeket és főtt húsokat. A vásárlók utazók vagy olyan helyiek voltak, akiknek nem volt lehetőségük főzni.

A britek klasszikusát, a fish and chips-et 1860 óta árulják, 1902-ben pedig Németországban megnyílt az első „automata”, azaz olyan „étterem”, ahol automatákból lehetett elemózsiát venni.

Az első hamburgerező lánc 1921-ben nyílt meg, ám az első McDonald’sra egészen 1948-ig kellett várni. Manapság a legkedveltebb gyorsételfajták a hamburger mellett a kínai étel, a fish and chips, a szendvicsek, a gyros és kebab, a sushi, a sült csirke és krumpli, a hot dog, a pizza és a fagylalt.

A gyorséttermek a sokasodó kritikák ellenére is egyre csak szaporodnak, hiába fogalmaznak meg sokan és sokszor olyan nézeteket, amelyek szerint ezek az éttermek elfojtják a térségek hagyományos konyhaművészetét, valamint a kínált fogásaik egészségtelenek.

Forrás: History of Fast Food