Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Gerard Depardieu, a féktelen hedonista

A francia színész közismerten nagykanállal falja az életet, ez persze nem csak az ételre igaz, hanem a finom borokra, a szép nőkre és a fényűző baráti összejövetelekre is.
2015. augusztus 18.

Hányatott gyerekkorához képest Gerard Depardieu, a barátai számára csak Gégé,  mára igazi éttermi kritikussá, borszakértővé művelte ki magát. Saját bevallása szerint ugyanolyan élvezettel felejti tekintetét egy gyönyörű nő arcán, mint egy szép darab húson a hentesüzlet kirakatában.
Mindig is az érzékszerveire hagyatkozott: az ízek, az illatok rabja. Sokkal jobban szeret kézzel enni, érezni az étel textúráját. Imádja hallgatni, ahogyan lassú lángon, bográcsban rotyog a pörkölt vagy amikor kitölti az első pohár bort, az éppen kibontott palackból.

Gégé, az öko- és biogazda

A francia-orosz borosgazda a természetes gazdálkodás híve: nagyon fontosnak tartja a természetes körforgás fenntartásának. az ember a legkevesebbet avatkozzon be a körforgásba. Hiszen a Föld megtermel mindent, amire csak szükségünk lehet: gabonát, zöldséget, gyümölcsöt. Füvet a szarvasmarhának, az erdei állatok pedig a bokrok, fák terméseiből tarják fenn magukat. Nem nehéz meglátni az összefüggést: ha az ember szennyezi környezetét, a növényeket, akkor az azokból táplálkozó állatok húsa is károsodik.

Az én szakácskönyvem

Gerard évekkel ezelőtt megjelent szakácskönyve tényeken alapul: a színész tényleg tud főzni, sőt nehezen viseli, ha egy profinak mondott személy nem áll a helyzet magaslatán a konyhában. Habár a könyv elkészítésében segítségére volt személyi séfje, Laurent Audiot, a receptek mellett az olvasókat élvezetes gasztrokalandokkal szórakoztatja. A könyvvel az egyszerű, francia házi kosztot szeretné népszerűsíteni: saláták, levesek, előételek, halételek, húsételek és desszertek.

Friss tonhal rókagombával

Hozzávalók:

1 nagyobb darab tonhal
1 dl olívaolaj
1 kisebb vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
6 dkg friss rókagomba
finom tengeri só
frissen őrölt fekete bors
1 csokor turbolya vagy tárkony

Mossuk e a tonhalat majd konyhai papírtörlővel itassuk le róla a nedvességet. Vágjuk szeletekre és forgassuk bele az olívaolajba.

Hámozzuk meg a hagymát és a fokhagymát. A vöröshagymát vágjuk fel vékony karikára, a fokhagymát pedig apró csíkokra. Mossuk meg a rókagomba, és vágjuk le a szárát.

Melegítsünk fel egy serpenyőt és süssük meg az olívaolajba forgatott tonhal szeleteket mindkét oldalon. A lényeg, hogy kapjon kívülről egy kis pörzsanyagot, de belül még nyers maradjon.

Egy másik serpenyőben, megpirítjuk a hagymát és rókagombát egy kevés olajon. Amikor már enyhén megpirult hozzáadjuk a fokhagymát. Öt perccel tálalás előtt adjuk hozzá a tonhalat is.

Tálaláskor, helyezzük a tonhalszeleteket felmelegített tányérra és rakjuk körbe a pirított hagymával és rókagombával. Szórjuk meg tengeri sóval, frissen őrölt borssal és turbolyával vagy tárkonnyal.

 

/Forrás: www.theguardian.com/

 

 

 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Hegyi Barbara, a séf, aki a színpadon is megállja a helyét

Hegyi Barbara az egyik kedvenc színésznőnk: tehetséges, humoros, szexis a hangja és szuperül főz. Többször volt már vendége Zsófinak is itt, az Ízes Életben. Most egy kicsit bekukkanthatunk a kulisszák mögé is.
Teri Hatcher, a született szakács

Teri Hatcher, a született szakács

A született feleségek mindig párás tekintetű Susanja egyedülálló anyaként neveli lányát, éli a hétköznapi amerikai nők életét, szerelmekkel, barátságokkal fűszerezve. Na pont ugyanezt csinálja az őt megformáló Teri is.
David Beckham, a tésztakirály

David Beckham, a tésztakirály

Azért azt valljuk be, nem lepődünk meg azon, hogy a Beckham családban, a világsztár futballista férj az, aki többször magára ölti a konyhai kötényt. David imád főzni, családja pedig nagyon örül ennek.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!