Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123 RF

Ezeket edd, hogy a hidegben is egészséges maradj

2018. november 30.

Idén nagy szerencsénk volt az ősszel, hiszen egészen sokáig élvezhettük a 20 fok feletti kellemes időjárást. November vége felé azonban mégis beköszöntött a koratéli hideg, ez pedig a meleg hónapok után váratlanul érhette a felkészületlen szervezetet. Ezért mutatok most néhány tippet arra vonatkozóan, hogy miképpen tudjuk az étrendünkön keresztül megerősíteni az immunrendszerünket, és megvédeni magunkat a megfázástól.

Fotó: 123 RF

Kurkuma

Szerencsére egyre népszerűbb nálunk is az ázsiai konyha egyik alapvető fűszere, a kurkuma. Világos narancssárgás színével és kesernyés ízével nem csak az érzékszerveinkre van hatással, de kutatások szerint az egyik legmagasabb antioxidáns és gyulladáscsökkentő tartalmú étel, amely segíti az immunrendszert a baktériumok, vírusok és gombák elleni harcban. Érdemes tehát kipróbálni az ázsiai curry ételeket, de bármilyen leveshez vagy főzelékhez is hozzáadhatjuk, sőt akár kurkumás lattét is készíthetünk belőle.

Citrusfélék

Itthon a citrusfélék szezonja tél elejétől egészen tavasz végéig tart, így ilyenkor jó áron hozzájuthatunk a citromhoz, narancshoz, grapefruithoz, sőt az elmúlt években egyre ismertebbé váló pomelóhoz is. A citrusfélékről általánosságban elmondható, hogy kiemelkedően magas C-vitamin tartalommal bírnak, amely immunerősítő hatásának köszönhetően mind a megfázás megelőzésében, mind a kezelésében hatékonynak bizonyul.

Felhasználását tekintve a legtöbb pozitív hatást akkor érzékelhetjük, ha nyersen fogyasztjuk ezeket a gyümölcsöket, de természetesen levesek, főételek vagy desszertek készítésénél is érdemes gondolni rájuk, hiszen akár egy unalmasnak tűnő zöldsalátát is nagyon fel tud dobni néhány gerezd narancs vagy grapefruit.

Fodros kel

Tápanyagtartalmuk miatt fontos lenne minden nap fogyasztani valamilyen zöld leveles növényt, azonban a fodros kel még ezek között is külön említést érdemel. Nem csak jelentős antioxidáns forrás ugyanis, de a spenótnál is több C-vitamint, kalciumot és vasat képes felszívni belőle emésztőrendszerünk.

Ha még nem kóstoltuk, érdemes elsőként fodros kel chipszet készíteni belőle, ugyanis ilyen formában még azok is szívesen nassolják, akik egyébként nincsenek odáig a leveles zöldségekért. Töröljük szárazra a fodros kelt, tegyük sütőpapírral bélelt tepsibe, majd 180 °C-on 6-7 perc alatt süssük ropogósra. Szórjunk rá egy kis himalája sót, és már nasizhatunk is!

Tartalmas levesek

A hidegben legkönnyebben talán leves formájában tudunk gondoskodni a megfelelő zöldségbevitelről, hiszen ilyenkor különösen jóleső és melengető érzéssel tölt el egy tányér forró leves elfogyasztása. Készítsünk minél tartalmasabb, zöldségekben és kollagénes húsokban gazdag leveseket, ezek ugyanis nemcsak az immunrendszerünket erősítik, de a bélflóránkra is jótékonyan hatnak, ápolva az esetlegesen sérült vékonybél belső falát. Ez azért fontos, mert csak egészséges bélflórával vagyunk képesek megfelelően hasznosítani az ételeinkből származó tápanyagokat.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Sült tofus quinoa saláta

Sült tofus quinoa saláta

Laktató, gluténmentes saláta
Paradicsomos csicseriborsó-főzelék

Paradicsomos csicseriborsó-főzelék

Egy kellemesen laktató, őszi hangulatú, húsmentes főételt mutatok, ami a csicseriborsónak és a tojásnak köszönhetően így is értékes fehérjetartalommal bír.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!