Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123 RF

Erre figyeljünk a szabadtéri sportolásnál

2019. január 30.

Az időjárás nem kifogás a lustaságra – szokták mondani. Na igen, viszont van néhány alapszabály, amit érdemes betartani a téli szabadtéri sportolásnál annak érdekében, hogy hosszú távon megmaradhasson a lelkesedésünk, és ne dőljünk ágynak az első alkalom után.

Fotó: 123 RF

 

Öltözz melegen, de ne túl melegen

Nagyon fontos, hogy körültekintően járjunk el a ruhák kiválasztásánál, hiszen nem csak az a fontos, hogy sportruhaként az izzadtságot megfelelően elvezessék (tehát ne pamutból készüljenek), de ilyenkor a hőt is meg kell tartaniuk. Még ha nem is érezzük rögtön, hogy fázunk, a végtagjaink akkor is könnyedén kihűlhetnek, ez pedig csökkenti az izmok teljesítőképességét. Sőt, ha a hideg következében merevek maradnak, a sérülésveszély is megnő. Azonban a túl meleg öltözet sem célravezető, hiszen könnyen kimelegedhetünk és leizzadhatunk, ami szintén hamar megfázáshoz vezet. Ezért a legtanácsosabb ilyenkor a réteges öltözködés, ami lehetőség ad arra, hogy testérzet szerint módosítsuk a ruhadarabok számát és vastagságát a sportolás alatt. Erre a legalkalmasabb a könnyű, vékony anyagból készült, de hőtartó és izzadtság elvezető sportruházat.

 

Sapka, kesztyű, zokni

Hidegben tartózkodás alatt a legkönnyebben a fülek, kézfejek és lábfejek tudnak kihűlni, így semmiképpen se induljunk el otthonról megfelelő sapka, kesztyű és sportzokni nélkül, ha szeretnénk élvezetesen eltölteni a sportra szánt időt.

 

Megfelelő táplálkozás

Ugyan a sporttáplálkozásban nincsenek évszakhoz kötött szabályok, mégis szükségesnek tartom kiemelni, hogy mennyire fontos ilyenkor a megnövelt vitamin- és ásványianyag-bevitel, hogy folyamatosan gondoskodni tudjunk immunrendszerünk védekezőképességéről. Sportolást követően a megfelelő mennyiségű szénhidrát és fehérje bevitelén túl fogyasszunk változatos, színekben gazdag zöldségeket és gyümölcsöket, valamint szerepeljen rendszeresen étrendünkben az antioxidáns hatásáról ismert gyömbér, kurkuma és fokhagyma.

 

Folyadékfogyasztás

Nyaranta nem győzzük hangsúlyozni, mennyire fontos a megfelelő folyadékpótlás, hiszen szervezetünk könnyen kiszáradhat, télen azonban sajnos nem fordítunk erre akkora figyelmet. Habár hidegben a szomjúságérzet jóval később jelentkezik, ilyenkor szintén nagyon fontos szerepe van a vízfogyasztásnak a megfelelő sportteljesítményben és belső szerveink tökéletes működésében. Igyunk tehát indulás előtt és után is bőségesen, ha pedig egy óránál hosszabban zajló edzésről van szó, gondoskodjunk a sportolás alatti folyadékpótlásról.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Minden a vásárlásnál kezdődik

Minden a vásárlásnál kezdődik

Kriszti hasznos tanácsai bevásárláshoz.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!